A Vasárnapi Ujság 45. évfolyama 19. számában (1898. május 8.) a rövid hírek között az alábbi közlemény jelent meg:

Többször elolvasom a hírt, mint aki kincset talált, de már el is vesztette. Sosem gondolkoztam el rajta, hogy vajon, hol lehetett annak az újságnak a szerkesztősége, melynek jóvoltából annyiszor sikerült a múltba tekintenem, s amely főmunkatársaként Mikszáth Kálmán neve is szerepelt a címlapon. Már látom is lelki szemeimmel, amint Mikszáth elhagyva a Képviselőházat, épp csak átfut a Múzeum krt-i átjáróházon, s már meg is érkezett Nagy Miklós szerkesztő melletti  hivatalába. Vagy mégsem? Nem is futott erre utca?

És a véletlen segítségemre siet: egy korábbi Vasárnapi Ujság számban erre a képre bukkanok:

S a kép alatt a beszédes közlés: e háznak második udvarán, azon a részen, melynek ablakai a gróf Károlyi – kertre nyílnak, van 22 év óta (a cikk 1897.októberi) a “Vasárnapi Ujság” szerkesztősége… helyén egy új utca nyílik, mely az Egyetem tért a Magyar utcával fogja összekötni. Az ezen telek Magyar utcai részén állott ház, melyet a múlt héten már le  is bontottak, egykor Jókai Móré volt;…

S a fentieknél is jelentősebb információ pedig az, hogy ennek a háznak első emeletén lakott élete utolsó évében Deák Ferenc, s a kaputól jobbra, a Majtin és Kovald -féle boltok fölötti, két ablakos sarokszobában halt meg 1876. január 28.-án.

Az ország ekkor már napok óta lélegzetvisszafojtva figyelte a híreket a mindenki által mélységesen tisztelt Haza Bölcsének állapotáról, s január 28.-ra, ahogy az újság írja a főváros egy betegvirrasztó szobává változott.

Már kiszedték az újságot, s benne azokat a sorokat, amelyek a közönség naprakész tájékoztatásául szolgáltak Deák hogylétéről, amikor megérkezett az utolsó, a gyászhír. Íly módon lapzárta utáni közlésként még bevágják azt, a Deákról szóló hasáb aljára, mintegy a lap közepére. ⇒

Innentől már könnyebb a nyomozás, ami eredménnyel is jár – mivel én eddig úgy tudtam, hogy Deák rendes pesti lakosztálya az Angol királynő szállodában ( lásd: Budapesti mozaik – Deák tér 2 ) volt.

Deák utolsó éveiben, romló egészségi állapota miatt, már lemondott (1872/75 évi országgyűlés feloszlatása után) mandátumáról – igaz az ország ezt nem fogadta el, s többszöri, egymás után tartott választáson egyhangúlag újra rá szavazott, s széke központi helyen mindig fenntartatott a Képviselőházban.

S bár egészségi állapotában időlegesen voltak kisebb javulások, igazából az 1875. nyári városligeti tartózkodását követően a tél beálltával, betegsége fokról- fokra súlyosbodott, s saját családja nem lévén, az addig általa gyámolított Vörösmarty család vette magához, s ápolta otthonában.
A ház akkor gróf Hadikné, szül. Barkóczy Ilona grófnő tulajdona volt s az első emeletet az utcára néző oldalon egészen, sőt az udvari részeket is csaknem kizárólag Széll Kálmán pénzügyminiszter, és felesége Vörösmarty Ilona, özvegy Vörösmartyné, s másik gyermeke Vörösmarty Béla és Zsibrik őrnagy-Deák oldalági rokona- lakták, 1874 őszétől.

A megemlékezések leírják, hogy szenvedéseit csendben tűrte, s miként egész életében igen szerényen, ekkor is kevés igényt támasztva élt, nehogy környezetének kellemetlenséget okozzon. Amint kissé enyhültek fájdalmai már tréfált, s kedveskedett a körülötte buzgolkodó nőkkel, hű ápolóival. Ugyanakkor egy távoli rokonának, halála előtti évben így ábrázolja állapotát:

Híres bölcsessége még az orvosokkal szemben is felülkerekedett,
s még ekkor is őt igazolta, amint egy másik, képviselőtársának elmondott kis történetből kikerekedik.

Az orvosi látlelet szerint halálát szívszélhűdés okozta.

Íme a híres karosszék, mely fulladása miatt, utosó hónapjaiban éjjel-nappali tartózkodási helyévé lett, s támaszt nyújtott fájdalmai elviseléséhez. Körben a nádszékek bizalmas látogatói számára odakészítve, akik nem is felejtkeztek meg róla. A padlón egykori állatkerti kedvencének, Kristófnak, a barnamedvének kikészített bőre, melyet néhány héttel korábban kapott ajándékul. ( Sok kedveshangú beszámolóból tudjuk, milyen szívesen járt ki az “öregúr” az 1866 nyarán megnyílt állatkertbe, s etette esernyője végére tűzött falatokkal loncsos barátját.)

Január 31.-én, hétfőn kora reggel szállították el innen a koporsóba helyezett bebalzsamozott tetemet, a Magyar Tudományos Akadémia fekete posztóval bevont oszlopos csarnokába, legszűkebb környezete kíséretében. A kicsiny, rokonaiból álló menet élén Széll Kálmán és Vörösmarty Béla, s kísérték még Ráth főpolgármester, gr. Szapáry főispán, Szivák Imre képviselő s ápolónői: Gulyási Júlia és Halász Luiza.

A meghirdetett országos gyász alatt aztán megfelelő sorrendben napokig járultak ravatala elé a különböző egyletek, politikai pártok, s a legmagasabb méltóságok, végül az ország minden részéből felutazott kisemberek.  A hétfői napnak legkiemelkedőbb eseményét magának a királynőnek a megjelenése jelentette, akinek pompás babérlevelekből és fehér kaméliákból kötött koszorúját előzőleg a váci utcai virágkereskedés kirakatában már a pestiek láthatták, s amit most maga helyezett a nagy halottra. Másnaptól 2 napra megnyitották a tolongó tömegek számára is az Akadémia kapuit. De innentől már ez a történet azon része, ami eredeti helyszínemtől elszakadva, már nem tartozik szorosan e tárgyhoz.

Visszatérve az eredeti képekhez és térképhez tehát kiderült, hogy a belváros Kecskeméti- és Egyetem utcái egymásba kapcsolódva egyben be is zárták az Egyetem teret a Múzeum krt felé eső oldalán.

Az 1870 körül, a Kecskeméti utcáról – Kálvin tér irányából – készült fénykép kifutó végén, az utca kanyarulatában, véleményem szerint ugyancsak ezt a házat láthatjuk, szemben az Egyetemi templom homályba vesző tornyaival.

Aztán egy újabb, 1903-ból származó kép már csak a Károlyi palota tűzfalát mutatja, amely mellől eltűnt a szolíd, vidékies házikó, ám az új utcára néző palotaoldal még nem kapta meg azokat az ablakait, amelyekről ma ismerjük, s ahogy megszoktuk.

S íme az utca, amely a történelmi emlékű ház helyén keletkezett, s ma Henszlmann Imre névre hallgat.

Avagy az érem másik oldala, ugyanez a Károlyi palota belső udvarából, s egy kis szívderítő kert részlet:

Van azonban még itt a Károlyi palotával kapcsolatban egy olyan történet, ami mellett nem szeretnék említés nélkül elmenni, hiszen legalább olyan jelentős esemény köthető hozzá történelmünkből, mint az egykor mellette álló házéhoz, Deák Ferenc élete utolsó szakaszából.

A palota oldalában látható kődombormű (Ispánky József, 1941 alkotása) Batthyány Lajos miniszterelnök elfogatását ábrázolja, amely ebben a palotában történt 1849 január 8.-án.

Éppen a Károlyi család körében vacsorázott több főúrral a grófné szalonjában, – amely azon kevés helyiség egyike volt, amelyet lakosztályán kívül még meghagytak a grófi családnak-, miközben a palota többi részébe Jellasics szállásolta be magát. (Később Haynau teszi ide főhadiszállását s rendezkedik be itt bukásáig, s még megvan az íróasztal, ahol annyi halálos ítéletet írt alá.)

Tehát vacsora közben egyszercsak kardcsörtetés hallatszott, s a komornyik jelentette, hogy egy osztrák katonatiszt akar a szalonba belépni. A Vasárnapi Ujságban színesen leírt történet eképp hangzik: gróf Károlyi György rögtön kiment a katonatiszthez, megkérdezni mit kíván? A tiszt azt felelte, hogy majd csak a grófné szalonjában fogja megmondani.

Károlyi György gróf : Bemutatás és bejelentés nélkül senki sem mehet a grófnéhoz; különben vendégeink is vannak.
A tiszt hátranézve s az előszoba felé mutatva, hol mintegy 30 fegyveres állt: A hatalom mögöttem áll.
Mire a gróf: A hatalom ellen nem cselekedhetem.

A gróf visszavonult a szalonba, a tiszt követte, s az ajtóban megállva szúrós szemekkel végignézte a jelenlevőket.
….Most felállt gróf Batthány Lajos s így szólt: – Gondolom, kit keres; végezzünk gyorsan.
A tiszt csak ennyit kérdezett: Batthyány Lajos gróffal van szerencsém beszélni?
-Ugy van, felelt Batthyány. Erre a tiszt, miután eljárását mentegetni próbálta, 30 katonájával elvezettette Magyarország miniszterelnökét.

A vértanú miniszterelnök történetét kivégzéséig úgy gondolom mindannyian ismerjük, ami talán kevésbé ismert, az az utána következő történet. A Neugebäude udvarán végrehajtott ítélet után hivatalosan a holttestet nem szolgáltatták ki, s a hatalomnak célja szerint, jeltelen tömegsírba kellett volna fektetni.

Batthyány özvegyének sikerült azonban szövetségesekre találni, s ravasz csellel, mintegy “ellopták” a holttestet, melyben komoly szerep jutott a józsefvárosi plébánosnak Szántóffy Antalnak, (aki a vigasztalást nyújtotta a halál órájában az Elitéltnek), s a ferencesek házfőnökének Dank Agápnak, akik kétségtelen nagy kockázatot vállaltak. A történet pedíg így szól, amit a Wikipédiából emeltem át:

Így került a Ferencesek kriptájába 1849 október 6.-án gróf Batthyány Lajos, s a sírhelyet fedő márványtáblának csupán a belső oldalán vésték fel a G.B.L. betüket, amelyek egészen 1870 március 20.-ig híven rejtették titkukat.

Ezzel eljutottunk eredeti színhelyünktől, az egykori Egyetem utca másik sarkán levő Ferencesek teréig, ahol néhány éve rendbehozták ezt a nevezetes kriptát, s ritka alkalmakkor látogatható. (Lejárata eredetileg a templomfolyosóról nyílott, ám most hátulról az udvarból, a Ferencesek bazára felöl érhető el.)

Nagyon speciális hely, ahol a ma is bérelhető modern urnasírok mellett, még az egykor élt gazdag emberek koporsói és sírkövei árasztanak különleges hangulatot a kripta szentély alatt feltárt kicsinyke kegyhelyén.

 

És most még egyet ugrok, az eredeti origónkhoz képest, a másik irányban, mert úgy érzem ennyi kuriózum közül ez sem hagyható ki. Az egykor.hu oldalán van egy szenzációs fotó, amely keletkezését tekintve eddigi történeteink közül nem is tér el időben, ám ez a fotó önmagában egy darab ittmaradt középkor. Ez a kecskeméti kapu őrének a házát mutatja, mely a mai Kecskeméti/ Bástya utca körülbelüli sarkán tapadt az egykori bástyafalhoz, s a kapu lebontásáig (1794) annak őre lakhelyéül szolgált.

1860-as évek-beli a kép! Ekkor már bőven állt a Károlyi palota, noha formáján időnként a kor híres építőmestereivel változtattak, de micsoda különbség, a fennálló egyidejűségben!

A képen Weisz Péter fehér- és cukorsütő mester házaként szerepel, amelyet a városrendészet 1868-ban végül lebontatott.