.

Vemhes halgyík foszíliára bukkantak



Hat-nyolc embrióval vemhes, 180 millió éves halgyík maradványait fedezték fel Nagy-Britanniában.

 

Az új példány geológiai szempontból a legfiatalabb, embrióval együtt feltárt halgyík: a jura földtörténeti kor utolsó, toarci korszakából származik.

 

A kora jura földtörténeti kori leleteket még 2010-ben fedezték föl az észak-yorkshire-i Whitby közelében. Martin Rigby gyűjtő úgy vélte, embriókat talált, feltételezését Mike Boyd és Dean Lomax, a Manchesteri Egyetem kutatói is megerősítették. A halgyíkot a március végén nyílt Yorkshire's Jurassic World című kiállításon is meg lehet nézni.
 


Az ichthyoszaurusz-fosszíliák nagyon gyakoriak Nagy-Britanniában, de ez az első, amit Yorkshire-ban találtak. Csak öt brit példánynál találtak embriót, de egyik esetében sem egyszerre többet. Mind az ötöt Anglia délnyugati részén gyűjtötték be, koruk 190-200 millió évre tehető. 

A halgyík maradványai egy félbevágott kőben találhatók. Ebben a felnőtt állat több nagy bordája, több csigolya és különböző, meghatározhatatlan apró csont látható. Boyd és Lomax szerint legalább 6, de elképzelhető, hogy 8 embrióhoz tartoznak a parányi csontok.

Az is felmerült, hogy az apró maradványok a gyomortartalomban is lehettek, bár az nagyon valószínűtlennek tűnik, hogy egy halgyík lenyel 6-8 koraszülött vagy újszülött embriót egyszerre. Ez azért sem lehetséges, mert az embriókon nem látszik gyomorsavtól származó marás.

– mondta Boyd.

A halgyíkok, más néven ichthyoszauruszok domináns vízi hüllők voltak a jura kori tengerekben. Elevenszülők voltak, még az utódok világra hozatalakor sem hagyták el a vizet. Főként hüllőkkel, halakkal, tengeri ízeltlábúakkal táplálkoztak.

Az embriókkal talált ichthyoszauruszok között a leggyakoribb a Stenopterygius. Több száz példányt találtak belőle Németországban, többet embrióval, akár tizeneggyel is. 

Ezek a német lelőhelyek nagyjából ugyanabból a korból származnak, mint a whitby-i példány, és igen valószínű, hogy az új lelet is Stenopterygius, de sem a felnőtt állatból, sem az embriókból nem őrződött meg azonosítható jellegzetesség. Mindazonáltal ez egy nagyon fontos lelet

– mondta Lomax.


Ichthyoszaurusz vadászat közben. Kisebb fajtársait is jó étvággyal fogyasztotta.


Forás: MTI / Index          

Címkék: 

 

Webcam Fuengirola

csak egy kattintás és élőben nézhető a fuengirolai tengerpart



Vár a Costa del Sol