.

Vekerdy Tamás: Az állam engedelmes alattvalókat akar nevelni



Vekerdy: "Őrület, ami az oktatásban folyik"


A neves pszichológus évtizedek óta bírálja az oktatáspolitikát, de azt mondja, most minden eddiginél rosszabb irányba tartunk, vissza a Rákosi-rendszer oktatáspolitikája felé.  Államosítunk, centralizálunk, a világ pedig elrohan mellettünk. A jelenlegi oktatáspolitika nem gondolkodó, hanem engedelmes, alattvalókat akar nevelni,
 

Vekerdy Tamás
 
A jelenlegi magyar oktatáspolitika irányítóinak gondolkodásmódját legszívesebben Weöres Sándor Kisfiúk témáira sorozatának négysorosával jellemezné.
 
KARESZ HÜJE
GYÖNGYI HÜJE
csak én vagyok okos
énnekem a segembe is felyem van.


A jelenlegi helyzet szánalmasságát mi sem jelzi jobban, mint az, hogy az egykor az SZDSZ oktatáspolitikáját keményen ostorozó pszichológus ma már úgy látja azok voltak az aranyidők.

Az oktatás irányának új elgondalásairól pedig ez a meglátása:

"Azt halljuk, hogy nem kell annyi egyetemista, nem kell annyi gimnazista, az a cél, hogy szakmát tanuljon a gyerek. Olyan szakmát, amiről már most tudjuk, hogy 10 év múlva nem is tudja majd használni, mert maga a szakma szűnik meg"


Azért száll síkra, hogy az állam a törvényi felügyeletet gyakorolja és ne a szakmait.
 

"A diktatúrákban az állam mondja meg egységesen, hogy mi a tananyag. Mi ebből szerencsére kijöttünk 25 év alatt, és most visszatérünk oda, amit Rákosi Mátyás kitalált? "


Lesujtó a véleménye a kötelező iskolai tananyagokról
 

A magyar iskolákban minden unalmas. A történelem, a kémia, a fizika stb. Énekből dolgozatot írni? Ahelyett, hogy énekelnének? Mi ez az őrület?


Dilettáns és embertelen intézkedéseket hoz a kormány, tönkreteszik a gyerekeket és a jó pedagógusokat, miközben a magyar közoktatás egyáltalán nem ad meg fontos készségeket. A gyerekektől elveszik az örömöt és maga az iskola teszi őket beteggé - állítja
 

Mi a betegségük formája? Szédülés, fejfájás, szemkáprázás, hányinger, hányás, gyomorgörcs, szorulás, hasmenés. Csupa pszichoszomatikus tünet. Elmennek az orvoshoz, aki semmi testi bajt nem tud kimutatni. De ha sokáig áll fenn egy pszichoszomatikus tünet, a test is belebetegszik. Ezzel fizetnek azért, hogy alkalmazkodnak a mai iskolai körülményekhez. Vagyis a magyar iskola, ahogy ma működik, megbetegít.


Úgy gondolja az oktatásban a hatalom és a pénz mainál egyenletesebb elosztására volna szükség. "Mi most éppen az ellenkező irányba haladunk. Iszonyatos koncentráció az egyik, iszonyatos hiányok a másik oldalon. Ez a biztos romlásba taszít." - összegzi véleményét.

források:
http://24.hu/belfold/2017/06/29/vekerdy-orulet-ami-az-oktatasban-folyik-a-legfelso-hadur-parancsara/
http://24.hu/kozelet/2017/06/23/vekerdy-tamas-enekbol-dolgozatot-irni-ahelyett-hogy-enekelnenek/
http://24.hu/belfold/2016/07/25/vekerdy-mi-most-az-ellenkezo-iranyba-haladunk-es-ez-biztos-romlasba-taszit/
 

 

Webcam Fuengirola

csak egy kattintás és élőben nézhető a fuengirolai tengerpart



Vár a Costa del Sol