.

Újabb rejtély a georgiai emlékműnél



 

Újabb rejtéllyel gyarapodott a XX. század legrejtélyesebb építménye a Georgia Guidestones


Az építmény megépülése óta számtalan cikk és találgatás témája. Ahhoz képest, hogy alig több mint 30 éve épült, túl sok az ismeretlen tényező körülötte, így méltán nevezhetjük a modern idők legrejtályesebb emlékművének. Az emlékmű azáltal vívta ki ezt a címet, hogy sem építtetője, sem az építmény célja nem ismert.

Georgia Guidestones

Az egymásra merőlegesen elhelyezett gránit táblákon nyolc nyelven olvasható felirat utasításokat tartalmaz, de hogy kinek szólnak,  kiknek az elveit tükrözik az emlékmű 1980-as elkészülte óta rejtély.
A relytélyt tovább növeli, a nemrégiben elhelyezett sarok kő, amelynek egyik oldalán 20 a másik oldalán 14 van bevésve, vagyis 2014. Ennek mi a jelentősége az utasítások elolvasása után újabb találgatásokra ad okot.
A sarok kő az elhelyezését az angol feliratos tábla jobb felső sarkában előre megtervezhették, mivel helye a korábbi képeken is jól látszik.
Ezt használta ki 2009. szeptember 11-én az alabamai William Jeremy aki a követ kivéste és hazavitte. Gondolta neki is legyen valami emléke az emlékműböl. Arra azonban nem gondolt, hogy a helyszínen több kamera is figyeli a látogatókat. Ennek következtében hamar lebukott és a hiányzó darab visszakerült a helyére.
Az, hogy a lopás dátumának időzítése, és new yorki ikertornyok lerombolásának évfordulója közt volt e kapcsolat, nyomozás során nem derült ki, de érdekes momentum.
Mivel az emlékművet titokzatos megrendelője és finanszírozója a georgiai államnak adományozta Williem ellen állami tulajdon megrongálása és eltulajdonítása címszóval indult per, amely még 2013-ban is tartott.
A perben nem derült ki, ez egy magánakció, vagy valaki(k) megbízásából elkövetett lopás volt. Az ügy egyszerübbé tételét szolgálta, hogy nem firtatták az esetleges felbújtókat, hiszen az további nyomozásokat igényelt volna.

Az építés megrendelésének regénybe illő története szerint a megrendelő nagy súlyt helyezett kilétének titokban tartására.

A nyolc nyelven bevésett felirat fordítása:
 

1. Tartsd az emberiség lélekszámát 500 millió alatt, a természettel állandó egyensúlyban

2. Bölcsen irányítsd a szaporodást az állóképesség és a sokszínűség javításával

3. Egyesítsd az emberiséget egy élő, új nyelv segítségével

4. Urald józan értelemmel a szenvedélyt, a hitet, a hagyományt és minden más dolgot

5. Óvd az embereket és a nemzeteket igazságos törvényekkel és bíróságokkal

6. Engedd, hogy a nemzetek belügyeiket saját maguk intézzék, míg külső vitáik fölött egy világbíróság ítélkezzen

7. Kerüld az álnok törvényeket és a haszontalan hivatalnokokat

8. A személyes jogok és társadalmi kötelezettségek között tarts egyensúlyt

9. Értékeld az igazságot, a szépséget, a szeretetet, s törekedj a végtelennel való összhangra

10. Ne légy a Föld rákfenéje, hagyj teret a természetnek, hagyj teret a természetnek


Ebből a legtöbbet idézett az első sor, amely számtalan összeesküvés elméletnek is táptalajt adott. A mostanában beillesztett 2014 vésetet tartalmazó sarok kő újabb talágatások sokaságát indította el. A legegyszerűbb feltételezés szerint csupán arra emlékezetet, miszerint ebben az évben állították véglegesen helyre az angol nyelvű tábla hiányzó sarkát. A találgatások másik véglete szerint a végső időkre, a gazdasági rend teljes összeomlására, egy új világ kialakulására hívja fel a figyelmet.
 
Ezért rejtélyes ez az emlékmű, mivel mindenki azt gondol tartalmáról amit akar, de biztosat senki nem tud.


 

 

Webcam Fuengirola

csak egy kattintás és élőben nézhető a fuengirolai tengerpart



Vár a Costa del Sol