.

Túl a válságon




Hogyan látja egy Spanyolországban élő magyar a spanyol gazdaság helyzetét

 


Madrid

A csőd széléről a rekordnövekedésig

Amikor 2011-ben idekerültem, az ország a csőd szélén állt, a kockázati tőkebesorolás valahol 650-700 pont körül állt (ez már gyakorlatilag csődöt jelent), a munkanélküliség majdnem 27%-os volt, és a banki hitelezés leállt. Mindezeken kívül az építőipar, az ingatlanpiac gyakorlatilag meghalt.

Aztán a választások után a néppárt következetesen elkezdte végrehajtani a változtatásokat és (igen, valljuk be) a megszorításokat is: megemelték a nyugdíjkorhatárt, megkurtították a munkanélküli segélyeket, megszigorították az ellátások feltételeit, adókat emeltek.

Mindemellett hoztak egy máig vitatott új munkatörvényt, ami megkönnyíti az elbocsátásokat, ugyanakkor kedvez az időszakos munkának, ami így csökkenti a cégek kockázatát a munkaerő-felvételkor.

Magyarul: szívesebben vesznek fel embereket határozott időre, nem kell attól félniük, hogy sokba kerül. ha valakinek a munkájára már nincs szükség. Kegyetlen? Igen. De a cégek szempontjából hatékony, ha arról kell dönteni, felveszek-e új embert vagy sem - így megkönnyítik a döntést, hiszen levesznek a cégekről egy csomó kockázatot, ugyanakkor rengeteg embernek ad lehetőséget szezonális vagy ideiglenes munkára, legálisan bejelentve.

Mindemellett egy sor olyan intézkedést is hoztak, ami a gazdaságot hivatott élénkíteni, például:

- Plan PIVE: 2000 EUR értékben beszámolták a 12+ éves autót új vásárlása esetén (cégeknek és magánszemélyeknek is)

- Adókedvezmény ingatlanvásárlás esetén

- Amennyiben új üzletet nyitsz, nem kell megvárnod az engedélyt, hanem ha nyilatkozol, hogy mindenben megfelelsz a feltételeknek, kapsz egy ideiglenes licencet a véglegesig.

- TB az új vállalkozóknak az első 6 hónapban 50 EUR

- Adókedvezmény a cégeknek gyakornokok alkalmazása esetén 

Stb., stb., stb.

Igen, a másik oldalon minden szektorban lefaragtak a működési költségekből, ahol tudtak húztak a nadrágszíjon. Ez lassan, de meghozta a gyümölcsét.

Kellett hozzá némi szerencse, hogy már harmadik éve rekordokat dönt a turizmus, de nem csak ez húzza a spanyol gazdaságot. A bankok 29 milliárd eurós uniós tőkeinjekciót kaptak (természetesen újrastrukturálták őket, számos bank megszűnt, vagy egybeolvadt nagyobbakkal), akik be tudták indítani újra a kis- és középvállalkozók hitelezését, lassan egyre több lett a beruházás, ami élénkítette a fogyasztást, ami pörgeti a gazdaságot, stb.

Spanyolország erre az évre 4%- os gazdasági növekedést produkál, ami az eurózónában a legmagasabb.

A kockázati besorolást már nem is nagyon nézik, hiszen 100-120 pont között van, a mostani görög helyzet miatt felkúszott ugyan 160 köré, de hol van ez a 700 körüli csődszéli mutatóktól?

Persze a Kánaán még nincs itt

Spanyolország legnagyobb problémája most is a munkanélküliség, ami ugyan kb. 570.000 fővel csökkent, (júniusban kicsit több mint 4 millió ember volt munka nélkül) és most 22.7%, de még így is rettenetesen magas, ráadásul a fiatalok 49%-a továbbra is munka nélkül van.

Az már egy másik téma, hogy a fiatalok nagy része csak a 8 általánosnak megfelelő képzettségig jut el, nincs szakmája sem, és nem beszél idegen nyelvet.

Spanyolországban ráadásul sajnos napi téma a korrupció, ami mindkét nagy pártot (a szocialistákat és a néppártot is) érinti, sőt, a Podemos nevű pártot is, akik pedig pont a korrupciós botrányoknak köszönhetően lettek ennyire népszerűek.

Mit látok a mindennapi életben?

1. Képzett, nyelveket beszélő munkaerőből továbbra is hiány van. Informatikusok, mérnökök, fejlesztők... nincsenek annyian, mint amennyire szükség lenne..

2. Sajnos nagyon sokan azt hiszik, hogy majd lemegy a válság és minden visszatér abba a kerékvágásba, ahol a válság előtt volt - pedig ugye ez nem igaz. Nagy munka lesz ezt az állapotot fenntartani.

3. Élénkül az ingatlanpiac, és 2007 után először kismértékben (1.8%-al), de emelkedtek az ingatlanok árai (nyilván helyfüggő, ez az adat a Kanári-szigeteken pl. 4.4 %-os)

4. Ahol lakom, számos korábban bezárt üzletet/ éttermet újranyitottak - szerintem ez minden mutatónál többet mond.

5. A környéken sétálva a szezon kezdetéig még soha nem láttam ilyen mennyiségű hirdetést az éttermeknél és a kirakatokban, hogy munkatársat keresnek.

6. Újra elindultak az építkezések! Felújítanak, átalakítanak... ezt az elmúlt 2 nyáron (de télen se) nem láttam, most nagyon jó látni!

7. Az, hogy én hamar találok munkát, az nem újdonság, de a párom, 8 hónap magyarországi távollét után visszaérkezve 1 hét után talált munkát. Igaz, határozott idejűt, de teljes munkaidőben, bejelentve...

8. Eddig is vásároltak az emberek - de már tavaly is többet költöttek az előző évnél, és most a leárazások alkalmával az előrejelzések azt mutatják, hogy minimum 5%-al megint többet fognak csak leárazásokra költeni, átlag 100-145 EUR között személyenként.

9. 14%-al nőtt a belföldi turizmus májusig a korábbi évekkel összehasonlítva.  Ugye mondanom sem kell ez milyen jó hatással van a gazdaságra, ha az emberek belföldön költik el a pénzüket? Ez azért bíztató.

És ami minden mutatónál többet mond: egy minapi felmérés szerint a spanyolok 71.3%-a „nagyon boldognak” érzi magát.

Összefoglalva, én határozottan érzem a válság enyhülését, de kétségtelen, hogy a novemberi választásokon fog eldőlni, hogy a következő kormány (akármelyik párt kerüljön is ki győztesen) merre viszi tovább a hajót. Mert tennivaló azért még van bőven.”

Forrás:  határátkelő

 

Webcam Fuengirola

csak egy kattintás és élőben nézhető a fuengirolai tengerpart



Vár a Costa del Sol