.

Több mint 4 kilométer széles aszteroida halad el a Föld mellett szeptember elején



A Florence nevű égitest lesz a legnagyobb Föld mellett elhaladó aszteroida, mióta a NASA nyomon követi földközeli kisbolygók mozgását.

Az objektum valóban óriási, mintegy 4,4 kilométer széles. Az égitest szerencsére biztonságos távolságban, 7 millió kilométerre fog elrepülni bolygónk mellett – ez megközelítőleg a Hold-Föld távolság 18-szorosát jelenti.

Paul Chodas, a NASA Földközeli Objektum Kutatóközpontjának munkatársa szerint korábban több kisbolygó is járt már közelebb a Földhöz, mint amennyire a szeptember 1-én érkező Florence fog, igaz, egyik sem volt nagyobb a mostani objektumnál.

Amikor az aszteroida elhalad a közelünkben, a csillagászok radarfelvételeket készíthetnek róla, így pontosabb becsléseket adhatnak a méretére és jobban megismerhetik felszíni formációit.

Az égitestet egyébként Florence Nightingale-ről, a modern nővérképzés és betegellátás reformjának elindítójáról nevezték el. A kisbolygót még 1981-ben fedezte fel egy amerikai kutató, Schelte Bus.

Az idei szeptember 1-i esemény lesz az aszteroida legközelebbi elhaladása 1890 óta. Az égitest egészen 2500-ig nem is jár majd ilyen közel hozzánk.

A Florence meglehetősen fényes lesz, így akár az amatőr csillagászok is meg tudják majd figyelni augusztus végétől szeptember elejéig. A kisbolygó a Déli Hal, a Bak, a Vízöntő és a Delfin csillagképeken át fog mozogni.

(Space.com)

Címkék: 

 

Webcam Fuengirola

csak egy kattintás és élőben nézhető a fuengirolai tengerpart



Vár a Costa del Sol