.

Sting végleg New Yorkba költözött



Sting már egy jó ideje főként New Yorkban él filmproducer feleségével, Trudie Stylerrel és nem is tervezik, hogy azon a pár héten kívül, amit wiltshire-i kastélyukban töltenek, többet tartózkodjanak szülőhazájukban.



Sting az American Music Awards díjátadón

Az énekes, akinek vagyonát megközelítőleg 200 millió fontra (73 milliárd forintra) becsülik, egy nemrég vele készített interjúban azt nyilatkozta, hogy nem kívánatos embernek érezte magát Angliában, ezért is költözött el Amerikába egész családjával együtt.

Sting szerint a britek nem nézték jó szemmel, hogy olyan hamar megmászta a társadalmi ranglétrát, jóléte sokaknak szúrta a szemét. “Egyszerűen már nem tartoztam egyetlen társadalmi osztályba sem, így inkább eljöttem egy olyan világba, mely sokkal szabadabb ilyen szempontból.” -magyarázta döntését.

Otthonának a sztár ezért is nevezi New York-i házát, mely mellett, Olaszországban és Malibun is van egy-egy szemrevaló ingatlana és Angliában is van két villája, ha honvágya támadna.

Két évvel ezelőtt egyébként a Police egykori fontembere mindenkit meglepett kijelentésével, miszerint vagyonából egy fillért sem hagy gyermekeire. A tejárus apától és fodrász anyától született sztár azt szeretné, hogy csemetéi maguk is megtapasztalják, mi az a kemény munka.


Sting 1979-ben

Címkék: 

 

Webcam Fuengirola

csak egy kattintás és élőben nézhető a fuengirolai tengerpart

 
 

1915-ben közel háromszáz katona tűnt el percek alatt egy csata kellős közepén úgy, hogy semmi nyomuk nem maradt.

Valami nagyon nem stimmel a koronavíussal kapcsolatban 
A patológusok megállapították: Nem a koronavírustól halnak meg az emberek
 



Vár a Costa del Sol