.

Spanyol kormányfő: nagy bukás volt az adóamnesztia



Az új spanyol kormány programját ismertető miniszterelnök nemcsak azt jelentette be, hogy törvénnyel tiltják meg az adóamnesztiát Spanyolországban, hanem azt is, hogy rövid időn belül eltávolítják Franco tábornok sírját a Madrid melletti Elesettek Völgyéből.

 

Egy jövőbeli adóamnesztia törvényi tiltása, társasági adóemelés, és az egykori diktátor, Francisco Franco földi maradványainak exhumálása is szerepel a szocialista spanyol kormány programjában, amelyet Pedro Sánchez miniszterelnök ismertetett kedden a parlamentben Madridban.

"Az új kormány fő szándéka, hogy együtt haladjon a társadalommal. A politika óráját állítsa Spanyolország órájához" – fogalmazott.

A miniszterelnök bejelentette, hogy az adócsalás és az adóelkerülés elleni harc jegyében törvényben kívánnak megtiltani egy jövőbeli adóamnesztiát.

Szerinte a 2012-es spanyolországi adóamnesztia "illegális" volt, emellett nemcsak morális, de anyagi bukás is, mert nem eredményezte a várt 2,5 milliárd eurós bevételnek még a felét sem. Pedro Sánchez elismerte: a kormánynak nem áll módjában nyilvánosságra hozni a hat évvel ezelőtti adóamnesztiát igénybe vevők listáját, noha arra korábban ő maga ígéretet tett.

Akinek több van, fizessen nagyobb hozzájárulást – ezzel indokolta, hogy emelni kívánják, "legalább 15 százalékra" a társasági adót a nagyvállalatok esetében. Megadóztatnák a technológiai cégeket, a bankszektort, és tervezik új környezetvédelmi adók bevezetését is.

A kormányfő a parlamentnek is beszámolt arról, hogy a kormány megállapodott Brüsszellel az idei és jövő évi költségvetési hiánycélok emeléséről. Ennek eredményeként az ország legnagyobb közigazgatási egységeinek számító autonóm közösségekben az eredeti 0,1 százalék helyett 0,3 százalékos lesz a deficitcél, ami 2,4 milliárd eurós mozgásteret jelent számukra.

Beszélt arról is: a kormány határozott döntése, hogy rövid időn belül eltávolítják Franco tábornok sírját a Madrid melletti Elesettek Völgyéből.

A kormányzati politikai prioritásaként beszélt a katalán intézményi válság rendezéséről, amelyet "nyílt és közvetlen" politikai párbeszéddel kívánnak megoldani. Az út nem lesz könnyű és rövid – mondta, de szerinte az első lépést már megtették azzal, hogy megállapodtak: visszaállítják a kétoldalú kormányközi bizottságok működését, amelyek 2011 óta nem üléseztek.

A szocialista kormány 50 nappal ezelőtt került hatalomra a dél-európai országban, miután a parlament megvonta a bizalmat az előző, Mariano Rajoy vezette konzervatív néppárti kormánytól. A Spanyol Szocialista Munkáspártnak (PSOE) a 350 fős törvényhozásban 84 mandátummal rendelkezik, vagyis elképzelései megvalósításához ellenzéki támogatásra van szüksége.

hvg

 

Webcam Fuengirola

csak egy kattintás és élőben nézhető a fuengirolai tengerpart



Vár a Costa del Sol