.

Sötét felhők gyülekeznek a spanyol sztárépítész egén




A spanyol szárépítészt, Santiago Calatrava-t kihagyták a new yorki Word Trade center további tervezésének munkáiból.


Az architizer.com beszámolójából kiderült, hogy Frank Gehry és a futurisztikus formáiról ismert építész, Santiago Calatrava nem kaszáltak túl sokat az újjáépítés során. Gehry ugyanis indítványozta, hogy épüljön egy művészeti központ is a World Trade Center helyén, de ezt az ötletet a bizottság a New York Times értesülései szerint az adományokból befolyt összeg megcsappanására és az elhúzódott építkezésre hivatkozva elvetette.

A 63 éves Calatrava az előző megbízásával a WTC PATH állomással van nyolc év csúszásban, és az építkezésre szánt keretet is túllépte 2 milliárd dollárral.

Pedig jól jött volna neki a pénz, hiszen hazájában, Spanyolországban a 2000-es évek elején kidurrant ingatlanlufi miatt adódtak jogi problémái az elmúlt években. Több általa tervezett és felügyeletével kivitelezett épületnél is olyan súlyos kivitelezési problémák merültek fel, ami miatt az ügyfelek, valamint az építész terveire rábólintó városok is kártérítést követelnek. Legutóbb például amiatt kellett volna bíróság elé állnia Spanyolországban, mert egy megrendelő szerint Calatrava 3.6 millió dollárt kapott egy kongresszusi központ megtervezésére, ami azonban soha nem épült fel. Az építész azonban nem jelent meg a bíróságon.
457981060

A zűrös ügyekbe keveredő tervező a  Domecq  nevű borászattal is fasírtban van, a  Riojában  található pincészet ugyanis azt állítja, hogy Calatrava lyukas tetőszerkezettel adta át az épületet, ami miatt a pincéjük beázott és az üzlethelyiség is megrongálódott. A károkat 2 millió euróból hozták rendbe, ennek az összegnek a megfizetésére szólították fel az építészt is a bíróságon.

Oviedo városának is a bögyében van a Calatrava, aki 4 millió dollárból nem volt képes hibátlanul átadni a megrendelt kongresszusi központot, ahogy Valenciában sem volt éppen a legbecsületesebb, amikor potyogó csempékkel és omló homlokzattal adta át a város új operaházát. 2007-ben már maga az építész érezte kínosnak a helyzetet, amikor pert vesztett Bilbao városa ellen. A városban ugyanis egy Arata Isozaki által inspirált gyalogoshidat épített, melynél a különösen csúszós üvegcsempék renoválása fájt a 300 ezer dollárjába a városnak.- írja a divany.hu

Gyalogos híd Bilbao

 

Webcam Fuengirola

csak egy kattintás és élőben nézhető a fuengirolai tengerpart



Vár a Costa del Sol