.

Sevillaban megjelent a csendrendelet



 


Sevillaban egy új rendelet alapján a „rendkívüli hangos” utcai tevékenységet 300 és 300 ezer euró közötti összeggel büntetheti a rendőrség. 


A rendelkezések célja, hogy biztosítsa a város csöndjét és nyugalmát, így a tevékenységek széles körét vonják új szabályozás alá: korlátozzák a bárok és kávézók külső teraszainak működését, de tilos lesz hangosan énekelni az utcán vagy vezetés közben túl hangos zenét hallgatni.

A városvezetés szerint a rendelet figyelembe veszi a lakók pihenésre való jogát és a gazdasági tevékenység fejlődésének kívánalmait is. Az intézkedések elsősorban a kávézók és bárok tevékenységére összpontosítanak, amiknek a vendégei rendszeresen tömegbe verődnek az utcán. Az új szabályozás alapján tilos lesz külső teraszon tévét üzemeltetni és az utcán álló vendégeket kiszolgálni. A bárpultosok nem guríthatnak söröshordókat az utcán, és nem húzogathatnak székeket a külső teraszok ki- vagy összepakolásakor. Azok a vendégek, akik túl hangosan beszélgetnek az utcán, szintén pénzbírság elé nézhetnek.

A rendelkezéscsomag nem érinti a karaoke és éjszakai bárok üzemeltetését, ezért sok lakos kevesli az elfogadott szabályokat. A helyiek évek óta sürgetik a várost uraló zaj visszaszorítását. Tavaly egy petícióban több mint 4 ezer lakos szólította fel a városvezetést a helyzet megváltoztatására. - írja a 444.hu


 

Webcam Fuengirola

csak egy kattintás és élőben nézhető a fuengirolai tengerpart

 
 

1915-ben közel háromszáz katona tűnt el percek alatt egy csata kellős közepén úgy, hogy semmi nyomuk nem maradt.

Valami nagyon nem stimmel a koronavíussal kapcsolatban 
A patológusok megállapították: Nem a koronavírustól halnak meg az emberek
 



Vár a Costa del Sol