.

Ryan Hammons



Öt éves fiú úgy emlékszik, előző életében Hollywoodban volt szinész.

A reinkarnációt legtöbben csak a távol-keleti vallások hitvilágának fantázidús mellék termékeként ismerik. Ugyanakkor Európában több olyan eset került nyilvánosságra, amely felveti ennek lehetőségét
 

A lélekvándorlás, vagy latin szóval a reinkarnáció (= újra megtestesülés) elsősorban teozófiai és antropozófiai szellemi irányzatokra jellemző antropológiai nézet, amely szerint az ember (más nézet szerint: általában az élőlények) lelke haláluk után bizonyos idő elteltével új (emberi vagy állati) testben ismételten megszületik.

Wikipédia


Nem sokan dolgoznak a filmiparban, akik ismerik egy 1930-as évekbeli Hollywood-színésznek, Marty Martinnak, életét, családi korülményeit. Azonban a csupán ötéves Ryan Hammons erről meglehetesen pontos beszámolói  sokkolták édesanyját.
 
Az anya így emlékezett vissza a Ryan szavaira: 
- "Egy nap azt mondta nekem: anya, el kell mondanom valamit - én valaki más voltam." - Majd mesélni kezdett a több mint 50 évvel korábbi hollywoodi életéről.

Anyja ekkor úgy vélte a fiának túl gazdag a fantáziája. Azonban a beszámolók nagyon valóságosnak tűntek, ezért egy erre szakosodott pszichiáterhez fordult segítségért.

A gyermeki fantázia határait átlépő tényszerű állítások eleinte teljes visszautasításra találtak, de végül egy orvos segítségével utána jártak a kisfiú állításainak.
 

A dolog azért nem mindennapi, mert a gyermek látszólag minden előzmény nélkül bocsátkozott a kijelentésekbe, és nagyon találó, addig ismeretlen tényeket mondott el.

Az anya ezután titokban szerette volna tartani a gyermek elmondásait, attól tartott ugyanis, hogy egész egyszerűen őrültnek gondolják majd fiát, akit nagyon féltett. Ekkor azonban a kezük ügyébe akadt egy kép, ami mindent megváltoztatott. Ryan ugyanis mindaddig nem emlékezett előző életében kapott nevére.
 

A fotó, amit egy Hollywood aranykoráról szóló könyvben találtak, az 1932-ben rendezett Night After Night című filmből származott. Amikor az anya lapozgatta a könyvet, a fiú egy fekete-fehér képre mutatott: ő az, aki én voltam. A férfi egy mellékszereplő, Marty Martin volt.

A fantáziálásnak vélt kijelentések ekkor egy csapásra valóságalapot kaptak, sőt be is igazolódtak, a The Today beszámolója szerint ugyanis Ryan 55 részletre emlékezett vissza helyesen Martyn életéből, holott ő maga csak ebben az egy filmben szerepelt, és bár a Broadwayn többször is fellépett, de igazán sosem volt reflektorfényben.

Zavarba ejtő részletek

Ryan beszélt többek között Martyn két lánytestvéréről, párizsi útjairól, öt feleségéről, ügynökségi munkájáról. Meg tudta nevezni az utcát ahol élt,  beszélt lakóhelyéről, valamint arról, hogy mennyire hiányzott neki egy True-ade elnevezésű narancsos szóda. A True-ade egy létező márka volt, ám Ryan születése előtt öt évvel megszűnt.

A fiú pszichiátere, dr. Jim Tucker munkásságának fontos részét képezik az ügyhöz hasonló gyermeki visszaemlékezések, de úgy látja, Ryan története az egyik legerősebb az eddigi esetek közül. - Ezek olyan információk, amelyek nem találhatók meg az interneten - mondta.

Ezért még hitelesebbnek tűnik az emlékezés, hiszen a legtöbb részlet megegyezett a Martyn életében történtekkel. Szerette a narancsos szódát, a lakóhely is megegyezett a Ryan által felvázolttal, két lánytestvére volt, egy ügynökségnél dolgozott, és vélhetően sok időt töltött Párizsban, mégpedig az ötödik feleségével.

Ryan azt állítja, ő maga sem érti, hogy miért, de Isten halála után úgy döntött, megint újszülöttként kell visszatérnie a Földre. Bár sokan szerették volna azóta kétségbe vonni története hitelességét, de a fiú állításai csaknem hiánytalanul igaznak bizonyultak.  Az ügyben a folyamatosan praktizáló pszichiáter azóta sem érti hogyan lehetséges mindez. Mivel a modern orvostudomány nem hisz a lélekvándorlásban, Rayen pszihiátere sem jelentheti ki, hogy szerinte ez az eset bizonyítja a reinkarnációt. - írja  a femina


Rayen és mamája az interjú idején

 

Források: NBC Today

https://www.factswt.com/this-5-years-old-boy-is-claiming-to-be-reincarnation-of-a-dead-hollywood-actor/

Címkék: 
Címkék: 

 

Webcam Fuengirola

csak egy kattintás és élőben nézhető a fuengirolai tengerpart



Vár a Costa del Sol