.

Rugólábú Jack



Rugólábú Jack rejtélye

Elképzelhető-e, hogy Rugólábú Jack, a rejtélyes szörny, aki az egész viktoriánus Angliát rettegésben tartotta, valójában egy UFO-val ideérkező, meg nem értett idegen volt?

Ezt az elgondolást néhányan komolyan fontolóra veszik azok közül, akik még mindig keresik a választ a világ egyik legtalányosabb rejtélyére.

Rugólábú Jack volt a gúnyneve annak a félelmetes alaknak, aki Londontól Liverpoolig, 68 éven keresztül rémísztette az embereket. Az első jelentéseket, melyek szerint egy ijesztő figurát láttak ugrándozni London Barnes Common negyedében, hisztériának és abszurdumnak nyilvánították.
Aztán 1837 februárjában, a 25 éves Jane Alsop, Bearhind utcai otthonában (Bow), erős kopogást hallott, és az ajtóhoz ment, hogy kinyissa.
Odakinn egy homályos figura állt, aki olyan magas volt, hogy a nőnek fel kellett emelnie a gyertyát, hogy lássa az arcát. A látogató fülsiketítő üvöltéssel fejjel nekirohant, és amikor a lány sikítozására apja és lánytestvérei a segítségére siettek, az idegen nagyokat szökkenve eliramodott.

Miss Alsop később azt mondta a rendőrségen:

“Az arca visszataszító volt. Szemei tüzes gömbökre hasonlítottak, szájából kék és fehér lángot lövellt ki. Kezei olyanok voltak, mint az állatok karmai, és jéghidegek.”

Elmesélte még, hogy fekete köpenye alatt viaszosvászon ruhát viselt, fején pedig egy gömb alakú akvárium volt. Ez a leírás megegyezett azoknak a hölgyeknek a bejelentéseivel, akiket a szörny a londoni Blackheath és Barnes Common negyedekben, valamint a clapharni templom kertjében támadott meg.

Aztán megint érkezett egy ijesztő beszámoló. Luca Scales és húga éppen elindultak bátyjuk házából, amikor egy furcsa teremtménnyel találták szembe magukat a Green Dragon fasorban, Limehouse-ban.

Lucy később elmondta, hogy egy köpenyes alak ugrott elő a sötétből, és lángot lövellt feléjük, ami egy időre elvakította a lányt. Sikítozásukra odaszaladt a bátyjuk, és a két lányt a macskakövön elterülve, félig eszméletlenül találta. Aztán felnézett, és egy óriást látott maga fölé tornyosulni. Majd az alak, hihetetlen módon, egy 14 láb magas téglafalat átugorva eltűnt.

 

Hivatalosan is elismerik Rugólábú Jack létezését

1838 januárjában London főpolgármestere, Sir John Cowan hivatalosan is elismerte a szörny létezését. A Mansion House-ban, a londoni városházán rendezett összejövetel alkalmával felolvasta egy kétségbeesett peckhami lakos levelét, aki egy bravúros ugró mutatványokat produkáló, ijesztő teremtményről ír.

Ezt követően hasonló történetek özöne árasztotta el a rendőrséget, melyek olyan emberektől érkeztek, akik eddig a nevetségessé válástól való félelmükben hallgattak.

Az újságok Jacket nevezték ki az „Első Számú Közellenségnek”. A szörnyet Londontól a környező hat megyén át mindenütt látták, polgárőrségek szerveződtek, és jutalmat ajánlottak fel annak, aki elkapja a teremtményt. Még az akkor közel 70 éves wellingtoni herceg is lóra pattant, hogy megpróbálja puskavégre kapni.

1855 februárjában az emberek Dél-Devon öt városában az éjszakai erős havazás után, reggel a hóban rejtélyes lábnyomokat találtak, melyek mérföldeken át, mezőkön és falak tetején, háztetőkön és zárt udvarokon vezettek.
Néhányan azt mondták, hogy ez maga az ördög. Mások kísérteties, ismeretlen állatnak tulajdonították a nyomokat. És akadtak, akik Rugólábú Jackre gyanakodtak.

1877 nyarán egy Rugólábú Jack személyleírásának megfelelő külsejű alak tűnt fel Aldershotban, egy katonai állomáshely mellett. Mivel az alak nem állt meg a felszólításra, a két őr – egyébként mindketten mesterlövészek – közvetlen közelről tüzet nyitottak rá, de ő nagyokat ugorva továbbállt. Vérnyomokat sem találtak azon a helyen, ahol a találatok érték.

Ki volt valójában Rugólábú Jack?

A londoni Morning Post szerint a betolakodó „nem közönséges halandó volt, ha halandó volt egyáltalán”. Négy hónappal később Newport lakóinak a háztetőkön sikerült sarokba szorítaniuk Jacket, majd tüzet nyitottak rá. Ő ismét sértetlenül menekült el.

Lincolnban, amikor a polgárőrök üldözőbe vették, mindig lőtávolságon kívülre szökkent. Végül 1904. szeptember 10-én Liverpol Everton negyedében több száz nézőt ejtett bámulatba elképesztő atléta-mutatványaival. Épületről épületre ugrott, néha 30 lábnyit is szökkent egyetlen ugrással.

Aztán 15 perc múlva minden megerőltetés nélkül átugrott egy sorház fölött … és soha többé nem látták. A szakértők éveken keresztül vitatkoztak Jackről.

Lehetséges-el hogy egy gazdag, különc ember volt, aki ördögi játékokat űzött, mint ahogy néhányan állítják? Vagy egy ismeretlen állat volt? Talán fantom?

Aztán 1969 júliusában Neil Armstrong a tévénézők millióinak a szeme láttára megtette az ember első lépéseit a Holdon. Az asztronauta hatalmas, szökdécselő lépései néhány embernek eszébe juttatták Jacket, akinek ugrásai ugyanilyenek voltak.

Jane Alsop szerint hasonló ruhát viselt, overallt és sisakot. Lehet, mondták, hogy nem közönséges halandó volt. Lehet, hogy egy másik bolygóról származó idegen volt, akire nem hatott a Föld gravitációja, s aki talán sok mindenre megtaníthatta volna az embereket, ha nem fogadják olyan páni félelemmel?


Forrás:   Rejtélyek szigete

Címkék: 

 

Webcam Fuengirola

csak egy kattintás és élőben nézhető a fuengirolai tengerpart



Vár a Costa del Sol