.

Rákos dinoszaurusz?



Igen, a dinoszauruszok is szenvedhettek rákban.


Új kutatások szerint agresszív csontrákja lehetett egy centrosaurusnak, amelynek fosszíliáját még 1989-ben tárták fel a kanadai Alberta tartományban lévő dinoszauruszparkban. Ez az első ismert dinoszaurusz egyed, amely rosszindulatú rákban szenvedett.

Feltárásakor rosszul gyógyult törésnek tartották az állat erőteljesen eldeformálódott lábcsontját. Az új vizsgálatok szerint azonban a deformálódás az oszteoszarkóma, egy agresszív csontrák megnyilvánulása. A tudósok nagy felbontású CT-berendezés segítségével és mikroszkópos vizsgálattal állapították meg, hogy daganatos betegségről van szó.

A 76 millió évvel ezelőtt élt, mintegy hatméteres centrosaurus négy lábon járt, növényekkel táplálkozott. Egy hosszú szarva volt az orra felett, valamint több kisebb, amelyek a nyakfodor szegélyén helyezkedtek el. A szárkapocscsonton egy almánál nagyobb méretű daganatcsomó van - mondta el David Evans, a torontói Royal Ontario Museum paleontológusa, a Lancet Oncology című tudományos lapban megjelent tanulmány egyik szerzője.

 

Ezt a centrosaurust valószínűleg legyengítette és megbénította halála előtt a rák.A különleges lelet megmutatja, hogy nem számít, milyen hatalmasnak vagy erősnek tűnnek egyes dinoszauruszok, ugyanúgy ki voltak téve sok hasonló betegségnek, mint amilyenek az emberekben vagy más állatokban jelentkeznek, ilyen volt a rák is" - tette hozzá a kutató.

Mivel a legtöbb tumor lágy szövetekben alakul ki, melyek nem könnyen fosszilizálódnak, alig van bizonyíték rákra a fosszíliák között.A felfedezés sokat elárul a rák biológiájáról. Ez nem valami új dolog, valószínűleg időtlen idők óta jelen volt és lehetséges komplikáció minden állatban"- mondta Mark Crowther, az ontariói McMaster Egyetem szakértője.

"Az oszteoszarkóma általában gyorsan növekvő csontokban jelentkezik, így jellemzően gyerekekben vagy fiatal felnőttekben bukkan fel. Feltételezhető, hogy a dinoszauruszok esetében is nagy volt a kockázata, tekintve, hogy óriási ütemben növekedtek" - fejtette ki Crowther.A tumor tönkreteszi a csontot és más szövetekben is elterjed.

Megállapították azonban azt is, hogy nem a rák végzett az állattal. Testének maradványait több száz centrosaurus egyed csontjaival együtt találták meg, a feltételezések szerint egy áradáskor egy teljes horda elpusztult - mondta Evans. A rák miatt kevésbé tudott mozogni, ezért áldozatául eshetett volna nagyobb ragadozóknak. Az azonban, hogy hordában élt, továbbra is védelmet jelenthetett számára, amikor a rák már előrehaladott stádiumban volt.

(MTI/Reuters)

Címkék: 

 

Webcam Fuengirola

csak egy kattintás és élőben nézhető a fuengirolai tengerpart



Vár a Costa del Sol