.

Nyári hangulat Costa del Solon



Costa del Sol egyik kedvelt üdülőhelye Fuengirola. Ahogy egyre jobban belemegyünk a nyárba, úgy sűrűsödik az embertömeg a strandokon, a városban, a sétányokon.

 
Ezen a vasárnapon beindult az igazi nyári csúcs. A strandok dugig emberekkel, és már alig találni vízhez közeli szabad területet a 7 kilométer hosszú homokos tengerparton. Carvajalon, ami Fuengirolának egyik negyede, még evezős szörf versenyt is tartottak, hogy ne unatkozzanak az emberek. (Ez az a széles szörf deszka, amin állva kell evezni) Ennek nagy sikere volt, mert még a verseny után is tele volt a víz velük.
 


A kora esti órákban sem maradtak vízi program nélkül a turisták. Nyolc óra körül, egy másik partszakaszon jabega típusú csónakokkal tartottak regattát
 

Ezeket az evezős csónakokat a Vörös-tengeren az arabok, a Földközi-tenger térségében az olaszok és a spanyolok főleg Malaga környékén szardínia halászathoz használták

Archivo:Partes de la jábega.svg

Nincs egységes méret, hosszuk 7 és 14 méter között változik szélességük a 2.5 métert nem haladja meg. A nagyobb hajók súlya elérheti az egy tonnát is. száma.  Az evezősök száma 6-10 fő, plusz a kormányos.

A múlt században elveszítette jelentőségét a halászatban, most már csak sport célokra használják. Malaga kikötője mellett rendszeresen látni gyakorló jabega csapatot.
 

A rendezvényen a hajósoknak lekerített területet biztosítottak, ahonnan a vízbe tolták a súlyos fa hajókat. Öt hajó vett részt ezen a versenyen, mindegyikben hat evezős és egy kormányos ült.
 

Miközben a csapatok készülődnek, van aki még a késői napsütést élvezi. A nyári napfordulóhoz közeledve, csak fál 10 után megy le a nap, de utána is még hosszú ideig világos van.
 

Az idő előre haladtával kiürülnek a strandok, a parti sétány viszont megtelik emberekkel.
 

Az előrejelzések szerínt ez még csak a kezdet, Az idén több turistát várnak mint, tavaly, ami pedig rekord év volt a spanyol idegenforgalomben.

P.R.
Címkék: 

 

Webcam Fuengirola

csak egy kattintás és élőben nézhető a fuengirolai tengerpart



Vár a Costa del Sol