.

Napjainkban többet dolgozunk, mint középkorban a jobbágyok



Több időt töltünk a munkahelyen, mint a középkori parasztok a földeken

 

Elterjedt nézet, hogy a középkorban az emberek szinte kényszermunkát végeztek egész életükben, és a modern embernek sokkal több szabadideje van – de ez a nézet nem állja meg a helyét a valóságban.

 

Amikor 1993-ban Juliet Schor kiadta „A túldolgoztatott amerikai: a szabadidő váratlan hanyatlása” című könyvét, az az Egyesült Államokban és a világ más fejlett országaiban is megrökönyödést keltett, mivel kimondta, hogy a modern ember többet dolgozik, mint a középkor földművesei, akiknek sora a köztudatban egyenlő az igazságtalan és nehéz élettel.

Az amerikai munkastatisztikai hivatal (Bureau of Labor Statistics) és az OECD nemzetközi statisztikái is igazolják a jelenséget mind az Egyesült Államok, mind Európa tekintetében. 2017-ben az átlag amerikai munkavállaló 1780 órát dolgozott évente, míg az átlag magyar 1740-et. Ehhez képest egy angol paraszt a középkorban nagyjából 1620 órát töltött munkával évente.

Mivel a földeken végzendő munka napjainkhoz hasonlóan a középkorban is szezonális volt, egy átlagos jobbágynak legalább nyolc hét, de akár fél év szabadidő is juthatott. Az egyház is jól tudta, hogy a pihenés lehetősége boldoggá és nyugodttá teszi az embereket, így rengeteg kötelező munkaszüneti napot iktatott a naptárba.

A 19. századi munkások 70-80 órás munkahetei már jelentős eltérést jelentettek ettől a hagyományos paraszti életformától. . A munkásmozgalom nyolcórás munkahétért való küzdelme az ipari forradalom idején elterjedt pihenés nélküli, egész napos munkát kívánta 40-50 órára csökkenteni. Ez nem valamiféle utópisztikus ábránd volt, hanem a régi, természetesebb életformához való visszatérést kívánta megközelíteni.
 


Középkorban nem volt stresszes a munka
 

A középkori emberek munkanapjai ráadásul jóval kevésbé voltak kötöttek, már csak azért is, mert akkoriban nem léteztek  pontos időmérő eszközök. A nap járása határozta meg az időt. Nem siettek az étkezéseikkel, sok helyen bevett szokás volt a délutáni alvás, amely a mediterrán országokban napjainkban sem szokatlan.. „Az élet tempója lassú volt, sőt kényelmes, a munka üteme pedig nyugodt” – mondta Schor. „Lehet, hogy őseink nem voltak gazdagok, de rengeteg szabadidejük volt.”

Egy 16. századi angol püspök, James Pilkington a következőképpen írt kora átlagos munkanapjáról:
 

„A dolgozó ember megpihen reggel, a nap egy része már eltelt, mire belekezd munkájába, aztán ideje magához vennie reggelijét (…) Délben meg kell lennie az alvási idejének, majd délután az uzsonnájának, amelyekkel eltelik a nap jó része, és amikor eljön az este ideje, leteszi szerszámait, és otthagyja munkáját, bármilyen szakaszban is legyen az.”


Képzetünkben a középkori jobbágy éjt nappallá téve robotolt, ezáltal pedig meg vagyunk győződve arról, hogy a mi sorunk jobb, pedig egy 13. századi dolgozónak akár évi 25 hét szabadidő is juthatott.

„Vegyünk például egy tipikus középkori munkanapot” – mondta Schor. „Hajnaltól sötétedésig tartott (nyáron 16 óta, télen nyolc), de ahogy Pilkington püspök is megjegyezte, a munka szünetekkel zajlott – megálltak reggelizni, ebédelni, a szokásos délutáni szundításra, és vacsorázni. A kortól és a helytől függően lehettek délelőtti és délutáni frissítő szünetek is.”

Mindemellett a középkori naptár tele volt az egyház által előírt szünnapokkal, amelyeket kötelezőnek tekintettek. A középkori Angliában az év mintegy egyharmada szabadidőnek számított. - írja a múlt-kor

A parasztok szabadidejükben gyakran vettek részt multságokban, amiket főként az őszi munkák, a termények betakrítása után tartottak.


Paraszti mulatság


Ma, a XXI. század tecnikailag fejlett "emberközpontú" társadalmában egy átlagos munkavállaló Európában évi 1850 órát dolgozik.  Ehhez képest a 14. század 1450, más források szerint 1620 órás paraszti munkák átlaga egészen kellemesnek tűnik.
 


Parasztok táncolnak a májusfa körül ifj. Pieter Brueghel festményén

 

 

Címkék: 

 

 




Nyaraljon Costa del Solon!
 



Vár a Costa del Sol

 


Álmaid útján: Czibere Csilla blogja