.

Mit mond egy magyar biológus a koronavírusról



Müller Viktor biológus az Eötvös Loránd Tudományegyetem tudományos munkatársa az InfoRádió Aréna című műsorában beszélt arról, hogyan működnek a vírusok, miért nem mindenkire veszélyes a koronavírus, és például arról is, hogy mikor lehet ellenszere a fertőzésnek - számolt be az Infostart.

Az legújabb ismeretek szerint a mostani koronavírus körülbelül 2019 novembere óta lehet jelen az életünkben. Az első fertőzött pedig a jelenlegi állás szerint egy 55 éves ember lehet, aki a kínai Hupej tartományban kaphatta el a vírust.

Hiába van jelent hónapok óta az életünkben a koronavírus, arról keveset tudunk, hogy mit is ez tulajdonképpen. Müller Viktor az InfoRádióban elmagyarázta, hogy koronavírusnak egy egymással rokonságban álló víruscsoportot hívunk, amelyek előfordulnak emlősökben, madarakban. Általában többféle fertőzést okozhatnak, az ismert esetek szerint pedig általában ezek nem súlyosak.


Müller Viktor biológus

Emberben négy koronavírusról tudnak, ezek náthaszerű tünetekkel járnak és Magyarországon is több felnőtt átesett már rajtuk. A biológus szerint, ha valaki átesik egy konkrét koronavírus-változaton, akkor az ellen védetté válik. A jelenlegi ismeretek alapján így van ez a mostani koronavírussal is.

"A mostani új típusú koronavírusnál eddig a Föld lakosságának egy elenyésző töredéke esett át a fertőzésen, tehát erre most még közvetlen bizonyítékunk nincsen, de azért nagyon valószínű, hogy akik ezen most átestek, azok rövid távon nem tudnak újra megbetegedni. Ha egy kicsit különböző változattal találkoztunk, elképzelhető, hogy lesznek megint tüneteink, de sokkal kisebb lehet az esélye a súlyos fertőzésnek"

Forrás: szeretlekmagyarorszag.hu
 

Címkék: 

 

Webcam Fuengirola

csak egy kattintás és élőben nézhető a fuengirolai tengerpart



Vár a Costa del Sol