.

Miért nem csökken jobban a benzin ára az alacsony olajár mellett



A napokban 30 dollár alá esett a kőolaj ára, amivel tízéves mélypontra süllyedt. Ennek az autósok örülhetnek a legjobban, ugyanis a benzinárak is csökkenni kezdtek. Meddig mérséklődhetnek az üzemanyagok árai, mennyibe kerülne a benzin, ha az olaj ára 0 dollárra esne?

 

Sokan nem értik, hogyan lehet az, amíg az olajár 2014 nyara óta 70 százalékkal csökkent, addig a benzin átlagosan csak 20-25-al százalékkal lett olcsóbb.

Egyszerű a magyarázat.

Az üzemanyagokat mindenütt jövedéki adók és még a jövedéki adóra is rárakódó áfa terheli. Kiszámították, hogy Magyarországon akkor is 220 forintba kerülne a benzin, ha a kőolajat ingyen adnák.

Vajon meddig csökkenhet az olajár?

 

"Az olajár csökkenése egy többtényezős folyamat eredménye." - mondta Holoda Attila korábbi energetikai helyettes államtitkár. „Elsősorban a túltermelés áll a háttérben. Minden olajkitermelő hatalom esetében szabályozzák, hogy hol és mennyit termelhetnek ki, de ezt engedély nélkül rendszeresen túllépik ezért sokszoros túltermelés alakult ki” – fejtette ki. „Ráadásul jelennek meg új termelők is, mint például az Iszlám Állam, amelyet nem igazán tudnak szabályozni, ha pedig Irán is beszáll eladóként, akkor tovább romolhat a helyzet” – tette hozzá.


Úgy tűnik Szaúd-Arábia elhatározta, hogy hatalmas készleteinek korlátozás nélküli értékesítésével lenyomja az olaj árát ezzel tönkretéve a konkurens olajtermelő országok gazdaságtalanná váló olajiparát.
A termelők folyamatosan figyelmeztetik Szaúd-Arábiát arra, hogy változtatnia kell a hozzáállásán, de ennek ellenére még nem tett semmit, ezért további áresés várható és akár 15 dollárra is lemehet a kőolaj ára. - írja az ATV

Egyenlőre a benzinkutaknál további csökken az ár, de hosszabb távon, náhány év múlva, a konkurencia tönkretétele után, az ár újból emelkedésnek indul. Addig viszont élvezzük az alacsonyabb benzinár pénztárcánkra ható előnyeit.
 

„Ez egy érdekes versenyfutás, amibe még az is belebukhat, aki nagyon erősnek gondolja magát” – véli a szakértő.

 

Webcam Fuengirola

csak egy kattintás és élőben nézhető a fuengirolai tengerpart



Vár a Costa del Sol