.

Meghalt Gábor Zsazsa



Kilencvenkilenc éves korában meghalt Gábor Zsazsa magyar származású amerikai színésznő, aki filmszerepeinél is ismertebb volt gazdag férjeiről és szellemes mondásairól. A halál oka szívroham volt. A színésznő élete utolsó tíz évében súlyos betegségekben szenvedett, számos alkalommal került kórházba, 2011 januárjában a jobb lábát amputálni kellett. Jövő februárban ünnepelte volna a századik születésnapját.
 

Valódi életkora megállapíthatatlan volt, a lexikonokban 1917, 1918 és 1919 egyaránt szerepel születési évként, ő maga persze ezeknél későbbi évekre mondta világra jöttét. Ami biztos: február 6-án született Budapesten, ahol egyik nagyanyjának jelentős ékszerkereskedése volt. 

Eredeti nevén Gábor Sári a fővárosban és Lausanne-ban nevelkedett, színiiskolai tanulmányokat folytatott, és már 1932-ben fellépett Bécsben operettdarabokban. Anyja három világszép lányából mindenképp sztárt akart csinálni, így Sárit 1933-ban benevezte a Magyarország Szépe versenyre. A szépségkirálynő első udvarhölgyévé választották, 1936-ban pedig már ő volt Miss Magyarország. 

Nem sokkal később férjhez ment Burhan Belge török külügyi szóvivőhöz. 

Megvette nekem azt a kutyát, amit apámtól nem kaptam meg”  – indokolta később tőle nem meglepő stílusban házasságát a hatvanéves diplomatával.

1938-tól két évet töltött Ankarában férje oldalán, majd a közelgő háború elől 1941-ben anyjával és húgaival – Gábor Éva szintén filmszínész lett, 1995-ben hunyt el – az Egyesült Államokba távozott. 

Mama és a Gábor lányok

Itt Zsazsa szinte azonnal hozzáment Conrad Hiltonhoz, a szállodalánc örököséhez. Ő az egyetlen, akihez – saját bevallása szerint – csupán a pénzéért ment hozzá, és akinek gyereket szült. Öt év után válással végződött ez a házasság is, de Zsazsa hamarosan feleségül ment George Sanders Oscar-díjas színészhez. (A rosszmájúak szerint ekkor került legközelebb az Oscar-díjhoz.) Élete nagy szerelmének nevezte később a színészt, de vele sem élt tovább, mint előző hitvesével, a férfi később egy másik Gábor nővérrel próbált szerencsét: elvette Magdát. 


Gábor Zsazsa és George Sanders

Gábor Zsazsa ekkor már filmezett, pályafutása 1952-ben kezdődött. A következő két évtizedben több tucat filmben kapott szerepet, és olyan partnerei voltak, mint a szintén magyar származású Tony Curtis, továbbá Fernandel, José Ferrer, illetve Marilyn Monroe, Judy Garland, Rita Hayworth, Jayne Mansfield, Elisabeth Taylor, Brigitte Bardot vagy Sophia Loren.

A kritikusok szerint azonban színészi tehetségről talán három filmben tett tanúbizonyságot: az 1952-ben forgatott Moulin Rouge-ban, illetve egy évvel később a Lili-ben és az Elsőszámú közellenség-ben – a többi alakítása felejthető. A rendezők Zsazsa adottságait többnyire a hódító démonok és az erős akaratú, önfejű vagy csalafinta asszonyok szerepében, a nőiség megtestesítőjeként aknázták ki a mozivásznon. 



Gábor Zsazsa és Fernandel az 1953-as Elsőszámú közellenség című filmben

Hírnevét azonban nem filmes szerepeinek, hanem házasságainak, extravaganciájának, szellemes mondásainak köszönheti. Szerinte „káros hírverés nem létezik”, és ő tett is róla, hogy a bulvárlapok címoldalára kerüljön. Összesen kilenc házasságával még a Guinness-rekordok könyvébe is bekerült, mint a legtöbb „igen”-t kimondó díva. Egyszer megkérdezték tőle, pontosan hányszor is állt az oltár elé, amire így válaszolt: „Hogy hány férjet fogyasztottam? Csak a sajátjaimra gondol?” 

Valójában nyolcszor ment hivatalosan férjhez, mert 1982-es frigye, amely mindössze egy óráig tartott Felipe de Albával, érvénytelen volt, ugyanis még nem vált el előző – hetedik – férjétől. De sorjában: negyedik férje Herbert Hunter üzletember, az ötödik Joshua Cosden olajbáró, a hatodik a Barbie baba kitalálója, Jack Ryan volt. A hetediket, O'Hara ügyvédet a hatodiktól való válóperén hódította meg. A nyolcadiktól, a nála 24 évvel fiatalabb Frederic von Anhalttól a házastárs jogán megkapta a Saxonia-Anhalt hercegnője címet is. 

„Egy okos lánynak nem probléma a férfi – hanem megoldás” – vallotta, s e szerint élt: egyre vagyonosabb lett, amikor elvált többnyire dúsgazdag férjeitől. „Soha nem tudtam meggyűlölni egyetlen férjemet sem annyira, hogy visszaadjam neki a tőle kapott gyémántokat” – e mondása bekerült a huszadik század halhatatlan idézeteinek gyűjteményébe. 

Nem kevésbé ismert ez sem: „Jó vagyok a háztartásban. Ha elhagyok egy férfit, megtartom a házát.” „Én személy szerint semmit se tudok a szexről, mert mindig férjnél voltam” – ez a kijelentése nem teljesen fedi a valóságot, mert a pletykák szerint szeretője volt többek között John F. Kennedy néhai elnök, Frank Sinatra, Richard Burton és Sean Connery. 


Gábor Zsazsa és Tony Curtis az 1966-os Arrivederci, Baby című filmben
 

Gábor Zsazsa az 1960-as évektől kedvelt vendége volt a televíziós talkshow-knak szabadszájúságának köszönhetően. A plasztikai sebészek műtőit gyakran felkereső színésznő – Hollywood legismertebb magyarja – két bestsellert is kiadott: 1960-ban a Zsa Zsa Gabor, My Story-t (Gábor Zsazsa, a történetem), illetve tíz évvel később a How to catch a man – How to Keep a man – How to get rid of a Man (Hogyan szedjük fel a férfit, hogyan tartsuk meg a férfit, hogyan szabaduljunk meg a férfitól) című művet. 1991-ben írt önéletrajzi regénye Magyarországon is megjelent Nekem nem elég egy élet címmel. 

1989. június 14-én Gábor Zsazsát letartóztatták, mert pofonvágott egy rendőrt, amikor az megállította őt egy közlekedési szabálysértés miatt. A színésznő lejárt jogosítvánnyal és forgalmi engedéllyel vezetett, egy nyitott üveg whisky volt a kocsijában, valamint megpróbált elmenekülni a helyszínről, amikor a rendőr ellépett a járművétől. A nagy sajtóvisszhangot kapott tárgyalás során bűnösnek találták, és háromnapi börtönbüntetésre, valamint 13 000 dollár bírságra ítélték. Gábor Zsazsa vallomásában azt mondta, hogy azért ütötte meg a rendőrt, mert az durván bánt vele, és obszcén szavakkal inzultálta őt.

2003 novemberében súlyos autóbaleset érte: a fodrásza által vezetett autója a Los Angeles-i Sunset Boulevardon nekiszaladt egy villanyoszlopnak. Gábor Zsazsának több csontja eltört, a fájdalomtól egy időre eszméletét is elvesztette. Megoperálták, és miután magához tért, egyből beperelte a kocsiját vezető fodrászát több millió dollárra – végül kétmilliót meg is kapott. A kórházat elhagyva beköltözött egy idős film- és tévésztárokat gondozó szanatórium egyik luxuslakosztályába, és attól kezdve tolókocsiban közlekedett. Arcának csak egyik oldalát engedte fényképezni, mivel a másik oldal állítólag kisebb agyvérzések következtében megbénult. 


Gábor Zsazsa 2011-ben


Gábor Zsazsa 2010 nyara óta számos alkalommal került kórházba, miután kiesett az ágyából és több csontját eltörte, csípőprotézis-műtétet hajtottak végre rajta. 2011 elején jobb lábának nagy részét amputálni kellett, mert a végtag üszkösödni kezdett. 


<iframe width="640" height="360" src="https://www.youtube.com/embed/YIZ8RB_ZUn4" frameborder="0" allowfullscreen></iframe>



origo

 

Webcam Fuengirola

csak egy kattintás és élőben nézhető a fuengirolai tengerpart



Vár a Costa del Sol