.

Matyó templom



Az elmúlt években a magyar hímzések fel-felbukkantak olyan világsztárok ruháin, mint Nicole Kidman, vagy a Forma -1 es versenyzők overállján, de hogy közelebbit említsek, Casillas a Real Madrid kapusa kesztyűjén is. 2012. december 5.-én pedig a matyó népművészet, mint az emberiség kulturális örökségének része, felkerült az UNESCO listájára.


A hétvégén a véletlen úgy hozta, hogy ellátogattam Mezőkövesdre, a Matyóföld "fővárosába". Mint minden addig ismeretlen helységnél, itt is toronyiránt mentünk, amikor a városka frissen tatarozott, szép formájú és aranyosan csillogó templom tornya által vezetve értünk a centrumba.

A templom rendhagyó alakjára, melynek tornya a bejárathoz, és a szentélyhez képest oldalára csúszni látszott, természetesen hamar lelünk magyarázatot.
A 18. században keresztirányban kibővített barokk stílusú templomot egy 13. századi, gótikus helyére emelték, melyből egyedül, a ma Mária kápolnaként funkcionáló ősi szentélyt hagyták meg.  Ennek látványa ragadtatott engem a fenti címadásra.

Belépve a templomba ugyanis, a belső freskó felújítás miatt állványerdőbe burkolt főhajó is már nem várt élményt nyújt, dúsan festett mennyezetével. A rossz fényviszonyok mellett készített felvételemnél jobb képet nyer az olvasó, ha a gyönyörű orgonájának egy részletét befogó kamera állás mellett is bekandikáló festmény alapján ítél, melyet az interneten találtam.



Ám az igazi csemege csak ezután következett.
A boltíves lezáráson át a kicsinyke kápolnába lépve, elakad a lélegzetünk.



A falakat teljességgel beborító mesekönyv szerű látványt nyújtó képeket ugyanaz a művész alkotta, aki a főtemplomét: a város kíváló szülötte, Takács István - 1985-ben elhunyt későbarokk festőművész. Áhitatot sugárzó egyházi művei az ország több, mint 200 templomában örökítik meg emlékét, köztük az egri bazilika két kupolafestménye, vagy a váci és a szombathelyi székesegyházakban létrehozott jelentős alkotásai is.

A ma kevés dicsőséget nyújtó egyházi festő pályára azért lépett, ahogy vallja, mert ő írja ecsetjével a "szegények bibliáját",

ő hirdeti színeivel a szegényeknek az evangéliumot.
De milyen színekkel! Mondják, hogy azoknak a képein megjelenő harmóniája abból a matyó kultúrából is eredezik, ahol a himzésnek meghatározó hagyományai vannak, s melyről még legenda is született.
"Egyszer egy matyó legényt elrabolt az ördög. A fiú kedvese sokat rimánkodott, hogy adja vissza neki, mire az ördög azt mondta: Akkor kapod vissza a szerelemedet, ha elém hozod kötényedben a nyár  legszebb virágait! Bajban volt a lány, hiszen télvíz idején jártak. Ám végül is kitalálta, hogyan teljesítheti az ördög kívánságát. Ráhímezte kötényére a kert gyönyörű rózsáit és azt vitte cserébe a párjáért. Így szól a legenda."

És a matyók világa iránti szeretete érződik festészetében, amely motívumaiban nemcsak világi, de egyházi képein is megmutatkozik. Tessék csak figyelmesen megnézni a kápolna egyes jelenetein ábrázolt gyermekeket és ruházatukat!
 


És a diadalív belső oldalán egy egész tabló tanúskodik az 1937. év - a freskó készítésének időszaka - táján szokásban volt, korosztályonként más -és más népi viselet formáiról. A képen megörökített személyek akkor élt emberek portréi egyben.



Takács István képeivel, a matyók mindennapi életének és környezetének hiteles bemutatásával átmentette az utókornak azt a színpompás világot, amelyről ma már jobbára csak a múzeumok tárgyai között tájékozódhatunk.
Illetve itt, még Mezőkövesden végigjárhatjuk a Hadas városrész halmaz településének mintegy két utcájában összetömörített apró, nádfedeles meszelt falu házait.  Amolyan skanzen féle, ahol az egykori Szegényzugba a népi tevékenységek egy egy kézműves képviselőjét telepítették a 100-150 éves házfalak közé, mint pl. fazekas, himző, bútorfestő, mézeskalácsos, stb., s így idézik fel az egykori mezővárosi életformát.
A hadas tulajdonképpen atyafiságot jelent: az egymással rokon családokat nevezték hadaknak, akik sok esetben egy udvaron vagy közeli szomszédságban maradtak. A településrész építészetileg ezt a szerkezetet őrzi, innen kapta a nevét.  Ritkaság, hogy a több száz éves településforma ilyen tisztán és ősi formában megmaradt.



A matyók néprajzi csoportja lényegében Mezőkövesd mezővárosa és a mellette levő Szentistván és Tard faluk lakosságát jelenti. Elnevezésük a 18. század közepe táján tünik fel, s lényegében a török kiűzése utáni, főleg protestáns települések között megtelepedett erősen vallásos katolikus közösséget értették alatta, akikre eleinte ezt a megnevezést gúnynévként használták. A két világháború között még az Alföld egyéb református településein is ezt a nevet ragasztották a közéjük telepedett katolikusokra. Ez a gúnyos mellékíz azonban az idők folyamán lekopott, s a népcsoport büszkén vállalja és viseli azt.

A mezőkövesdiek ugyan mint Mátyás (Matykó) emberei is büszkén identifikálják magukat, mivel Mátyás királytól kapták a mezővárosi rangot, majd később egyéb kiváltságokat is, noha ezt az etnográfusok élesen vitatják.

Településeikben az Alföld északi peremvidékének hagyományos társadalmi gazdálkodási rendje élt, középpontjában a mezei munka állt. Közvetlen területük gazdasági hasznosítása mellett pusztabérletekkel foglalkoztak, mivel a külterjes állattartás nagy legelőket és réteket igényelt. Az itt fennmaradt Hadason elsősorban a szegények éltek, akik miután környékükön a munkalehetőségek szűkültek, sokszor a családtól fél évekre is elszakadva távoli (akár dunántúli) nagybirtokokra szegődve, summás munkával keresték kenyerüket. Összetartásuk, munkabírásuk és erkölcsösségük jó hírnevet és elismerést szerzett nekik idegenben is. (Ott találjuk őket a vasútépítkezéseknél, vagy a Vaskapu mederszabályozásánál is.)

A matyóság hagyománytisztelő, azt örző összetartó és öntudatos közösség.  Ezeknek az embereknek 3-4 generáció leszármazás révén ugyanazon rokonságát a családi események fontossága irányítja, ehhez igazodik életvitelük.  A matyók szigorúan zárt, csak egymás között házasodó közösségének a hagyományok rendje segített a világ dolgaiban való eligazodásban: nevelésük középpontjában az elsőrendű értékek a munka és a szigorú vallás-erkölcsi normák voltak.




A matyóság az 1800-as évek végétől a tradicionális magyar népi műveltség egyik reprezentáns csoportja.
Mezőkövesd kultúrájának közismertté válásában kiemelt szerepet kapott a hímzés és az annak felhasználásával megformálódott népviselet. A hímzőkultura legkorábbról fennmaradt emlékei a magasra vetett ágyak szines szélű díszlepedői voltak.


A  virágtöves, laza szerkezeteket a XIX. század  utolsó évtizedeiben váltják fel az új és egyre szaporodó motívumok, melyek között a legismertebb és legelterjedtebb mezőkövesdi ábrává a pünkösdi rózsából kialakult matyó rózsa vált. S ennek a művészetnek egyik leghíresebb képviserlője, a Népművészet mestere címet elsőként viselő, híres százrózsás író(rajzoló)asszony, Kisjankó Bori volt. A kivételes tehetségű asszony könnyűkézzel rajzolta meg a mezők- s kertjének stilizált, formagazdag virágjait, s nőtt ki rajzain a nagyszámú himzőasszonyok köre, akik szorgosan varázsolták díszessé sűrű, tömött mintáikkal a szegény sommások környezetét. Kialakul az a viseleti forma, amely a kívánatosnak tartott karcsú, nyúlánk alakot hangsúlyozza a nőknél, a testhez símuló felsőrésszel és vállnál megemelt ujjal, derékban elálló fodorral, hosszú, földig érő fodros szoknyával. A pompondíszes fejen viselt kendő emeli egyenesre a testtartást. 

A férfiviselet régies formája az alföldi, illetve országos parasztviseletnek, megmaradt az inges-gatyás formánál.  Az öltözet páratlan cifraságát nem drága kelmékkel, hanem olcsóbb anyagok pazarló bőségben való felhasználásával hozták létre. Az ing lobogós ujját olyan hosszúra szabták, hogy a kézfejet takarta, ennek végére 30–40 cm széles pamutos vagy szűcsselymes hímzés került, egy széles, horgolt csipkével. A bőgatyához 14 méternél több anyagot is felhasználhattak. A kövesdi legényeknél a századfordulón tűnt fel a süveges, csúcsos kis kalap.
 A viselet reprezentatív darabja mindkét nemnél a hosszú keskeny kötény, a híressé vált surc, aminek alját hímzéssel, arany és ezüst csipkével, rojttal gazdagon borították.

A helyi esztétikai elvárásoknak megfelelően igen fontos volt számukra a szép öltözet, a szegényes tárgyaikal berendezett házaikat is igyekeztek olcsó eszközökkel (színes, aranyozott papírdíszek, díszitett cseréptálak divatja) mutatósabbá tenni - s ezt, a nélkülözésssel teli ideált hűen fejezi ki a helyi mondás: "Hadd korogjon, csak ragyogjon".
Ennek a jellegzetes portálja Kisjankó Bori emlékháza, a népi élet tárgyi emlékeivel berendezett egykori lakóháza. A háromosztatú elrendezés - tisztaszoba, konyha, kamra - hűen követi a régi építészeti jelleget.



A házba belépve a pitarra jutunk, amelyből boltíves falon át azonnal a konyhát is látjuk feketére festett szabadkéményes tűzhellyel. Jobbra a kamra, amely Mezőkövesden nem csak 
tárolóhely volt, hanem itt kapott helyet a fiatalasszony hozománya, az ágy és a fiókos komód, a "kaszli" is. Itt ugyanis mindig a menyecskét hozták a fiús házba, látványosan költöztetve át a gazdagság fokát jelző, ágyra felhalmozott párnákkal végigvonulva az utcákon.  Ezeknek addig, amíg az anyós élt, itt kellett állnia- de ez volt az ifjú menyecske hálója is számtalan gyermekével. Mivel a matyó családokban nagy volt a gyermekáldás nem ritka a 10-14 születés sem, még az anyós azt is felügyelte, hányszor engedi be fiát a feleségéhez, aki sokszor csak titokban, az ablakon vagy a padláson át jutott be asszonyához.
A férfiak ugyanis a falu belső magját körülölelő ólaskertekben, az istállóban laktak - ahová nő nem is tehette be a lábát.
Mivel a fiatal munkaerő a paraszti munkában nélkülözhetetlen, az esküvő utáni közvetlen gyermekáldás nem is volt kívánatos a matyóknál, de a gyermektelen asszony még inkább megvetés tárgya volt. 
Emlékeznek még arra a szokásra, hogy aki gyermektelenül halt meg, nem kulcsolták össze a kezét a koporsóban.


A díszes parádés szoba az 
1860-70-es évektől lesz általános a falusi házakban: festett bútorokkal, falra aggatott egymást érő mázas tányérokkal, cserépkancsókkal, tálakkal, olajnyomat szentképekkel, magasra vetett díszággyal. Ezt a szobát az emlékházban nagyjából úgy találjuk, ahogy Bori néni életében volt. Az ajtó mellett a búbos a suttal, körülötte a rongyszőnyeggel letakart padka. A festett, puhafa bútorokat egészen a 20. század elejéig Miskolcon készítették. Az ágyak, ládák díszítése fokozatosan sűrűbbé válik, míg azután lényegében el is tűnik az alap, s a dús virágdíszítés bútor felületét szinte teljesen kitölti. Az ágyban ún. "pipi" ágynemű van. Az ilyen ágyneműt soha nem használták. Aludni csak bizonyos bebúvós technikával lehetett, gondosan ügyelve arra, hogy a díszes ágynemű ne törjön. 

Szokásaikat számosan feldolgozták, s beletekintve ebbe a kemény, már letűnt világba, bizony tisztelettel állunk emlékeik előtt, s lélekben gazdagabban és nagy megbecsüléssel hagyjuk el tájházaikban megőrzött kúltúrájukat, a Matyók földjét.

 



 

 

Webcam Fuengirola

csak egy kattintás és élőben nézhető a fuengirolai tengerpart



Vár a Costa del Sol