.

Magellán utazását világörökséggé nyilváníthatják



Spanyolország és Portugália közösen kezdeményezi, hogy a Magellán-expedíciót vegye fel az UNESCO az emberiség szellemi és kulturális örökségének listájára


Az ENSZ Nevelésügyi, Tudományos és Kulturális Szervezeténél (UNESCO) Kérvényezte Carmen Calvo spanyol kormányfő helyettes és Augusto Santos Silva portugál külügyminiszter

A javaslat annak apropóján született, hogy a világ körüli első expedíció kezdetének 500. évfordulója lesz ebben az évben, és ezt a két ország együtt ünnepli.

A 193 eseményből álló programsorozat három éven keresztül zajlik majd, mivel ennyi ideig tartott a Föld legelső körülhajózása is, amelyre a portugál Fernando de Magellán (Fernao de Magalhaes) vezetésével indultak útnak 1519-ben.

A kapitány két évvel később bekövetkezett halála után a spanyol Juan Sebastián Elcano fejezte be a küldetést. A 239 fős legénységéből mindössze 18-an tértek vissza.

A megemlékezések részeként például koprodukcióban forgatott tévésorozat készül a fél évezreddel ezelőtti történelmi utazásról. Az expedíciót egy nagyszabású vándorkiállítás keretében is bemutatják. Emellett spanyol és portugál hajósok járják be ismét az első felfedezők útvonalát.

Bár a Magellán-expedíció öt hajójából csak egy tért vissza Spanyolországba - 1522. szeptember 6-án -, a vállalkozás mégis rendkívüli eredményekkel zárult: korábban ismeretlen állatfajokra bukkantak, felfedezték a déli féltekéről látható csillagképet, a Magellán-felhőt, és kiderült, hogy szükség van a dátumvonalra, mert a pontosan vezetett hajónapló egy nap eltérést mutatott az otthoni dátumhoz képest.


Nao Victória, Magellán hajójának rajza
A hajó néhány éve épült replikája a Földközi-tenger kikötőit járva bemutatja a korabeli hajót, a rajta szolgáló matrózök életét, és a megtett utat.

Az expedíció a világ térképeinek teljes átrajzolását eredményezte: bizonyossá vált, hogy a Föld gömbölyű, valamint kiderült, hogy a földfelszín nagyobb részét tenger borítja, amely egységes világóceánt alkot. - írja az MTI.

Címkék: 

 

Webcam Fuengirola

csak egy kattintás és élőben nézhető a fuengirolai tengerpart



Vár a Costa del Sol