.

Látványos meteorzápor lesz látható a decemberi égbolton



A csillagok szerelmesei bizonyára örömmel hallják, hogy decemberben kivételesen látványos meteorzápor lesz látható az égen. A csillagászok előrejelzése szerint ebben az évben a Geminidák meteorraj különösen sok elemből fog állni és fizikai forrásuk, a 3200 Phaethon nevű kisbolygó is közel halad el a bolygónkhoz.


A Phaethon egy sziklás aszteroida vagy esetleg egy üstökösmag maradványa, amely a Naprendszer belső részén kering rendkívül elnyújtott ellipszis alakú pályán. December 10-én a kisbolygó olyan közel kerül a Földhöz, amire a következő 65 évben nemigen lesz példa.

Az aszteroida nagyjából 10 millió kilométerre halad el a Föld mellett. Elég közel lesz ahhoz, hogy egy jó amatőr távcsővel is megfigyelhető legyen.

A Phaethon fantáziarajza a mögötte húzódó porfelhővel
Forrás: NASA


Noha az objektum átmérője több, mint 5 kilométer, nem jelent veszélyt számunkra. A tízmillió kilométer nagyon biztonságos távolság. Valójában a Phaethon maga nagyobb veszélyben van, mint mi.

Excentrikus pályájának köszönhetően igen közel kerül a Naphoz, ami miatt repedések keletkeznek a testén. A kisbolygó port bocsát ki az űrbe. Az aszteroida által hátrahagyott törmeléksávnak a Föld pályáját keresztező része hozza létre a Geminidák meteorrajt.


A Geminidák meteorraj
Forrás: YouTube


A meteorok száma az elmúlt években megnövekedett, és az idei évben különösen látványos hullócsillagzápor várható. December 14-e kora reggeli óráiban a csillagászok óránként 120 meteor felvillanására számítanak.

Az északi féltekén kicsit magasabbra kell tekinteni az égen a meteorok észleléséhez, és mivel az objektumok – csillagászati léptékkel mérve – meglehetősen komótosan, másodpercenként 35 kilométeres sebességgel haladnak, ezért könnyű lesz megfigyelni, ahogy áthaladnak az égen.

Forrás: origo

Címkék: 

 

Webcam Fuengirola

csak egy kattintás és élőben nézhető a fuengirolai tengerpart



Vár a Costa del Sol