.

Kínában megkezdték a kanadai palackos levegő árusítását



Először egy sci-fi paródiában láthattuk és nevethettünk a jeleneten, amikor az egyik főszereplő dobozos levegőt bont fel és szippant belőle mélyeket. A gazdag kínaiak most a valóságban is átélhetik, milyen egy mélyet lélegezni a friss kanadai hegyi levegőből.


Mel Brooks egyik remekművében, az 1987-ben készült Űrgolyhókban (Spaceballs) látható az a jelenet, amikor a Brooks által alakított szereplő kivesz egy doboz Perri-Airt a fiókjából, és élvezettel lélegzi be a doboz tartalmát. Valószínűleg kevesen gondolták akkor, hogy egy napon megvalósul az ötlet.

Ötszáz palackot már eladtak

Egy kanadai startup cég elhatározta, hogy palackozni kezdi a Sziklás-hegység friss levegőjét, és jó áron értékesíti Kínában, ahol sokszor már elviselhetetlen a nagyvárosok légszennyezettsége.

A Vitality Air nevű társaságot tavaly alapították a kanadai Edmontonban, de még csak alig két hónapja kezdte meg a levegőárusítást Kínában.

„Első, 500 palackból álló frisslevegő-szállítmányunk négy nap alatt elfogyott” – mondta Moses Lam, a cég társalapítója a The Telegraph magazinnak.

Drága mulatság

Jelenleg egy további 4000 palackot tartalmazó konténer van úton, de már e szállítmány nagy része is előre elkelt, mondta Lam.


Banff Nemzeti Park a kanadai Albertában

Egy 7,7 literes palackot, amelyet a fenséges Sziklás-hegység Banff Nemzeti Parkjának, illetve a Lake Louise környékének kristálytiszta levegőjével töltöttek meg, nagyjából 100 jüanért (majdnem 5000 forintért) árulnak. Ez 50-szer drágább, mint egy üveg ásványvíz Kínában.

Címkék: 

 

Webcam Fuengirola

csak egy kattintás és élőben nézhető a fuengirolai tengerpart



Vár a Costa del Sol