.

Hermann Göring zsidómentő testvéréről forgatnak filmet Németországban




A hírhedt náci vezető testvére, Albert Göring életét, a második világháború idején végzett zsidómentő tevékenységét mutatja be a Der gute Göring (A jó Göring) című új filmjében a német televízió.

 
Az NDR és a Bayerischer Rundfunk bajor közszolgálati műsorszolgáltató társaság együttműködésében készülő film középpontjában a két testvér között feszülő ellentét áll, különböző életszakaszaikban mutatja be a fivérek viszonyát. A perspektíva nélküli repülőpilóta Hermannból pompakedvelő náci vezető, a nagy jövő előtt álló gépészmérnök Albertből pedig nincstelen válik. Később Hermann gyilkossá, Albert megmentővé lesz: saját költségén ellenálló csapatokat szervez és útleveleket hamisít zsidóknak, hogy megmentse őket a koncentrációs táborokba kerüléstől.

Hermann és Albert, a két Görning

Utolsó alkalommal a szövetséges hatalmak fogságában találkoznak a fivérek. Ekkor mindketten vesztesek, hiszen Albertet csak évekkel később engedik szabadon, a nyomozók ugyanis nem hiszik el a megmentett zsidókról szóló történeteit. Az ifjabb Göring-testvér sohasem állt talpra, neve szégyent hozott rá. 1966-ban 71 éves korában nincstelenül halt meg Münchenben, anélkül, hogy önfeláldozó mentőakcióiról tudomást szerzett volna a világ.

A Kai Christiansen rendezte dokumentum-dráma szemtanúkkal és történészekkel készített interjúkat is feldolgoz. Megszólalnak olyan emberek hozzátartozói is, akiknek életét Albert Göring mentette meg. Hermann szerepében Francis Fulton-Smith látható, Albertet Barnaby Metschurat játssza.

William Hastings ausztrál kutató Thirty Four (Harmincnégy) című könyve nyomán 2011-ben már készült dokumentumfilm Albert Göringről. A Goering's Last Secret (Göring utolsó titka) című alkotást részben Magyarországon forgattak. A film elkészítése során előkerült dokumentumok és visszaemlékezések bizonyították, hogy Albert Göring a '30-as évektől 1944-ig gyakran megfordult Budapesten. Számos magyar üldözött köszönheti neki az életét - volt, akit papírokkal, másokat pénzzel segített.

MTI
Címkék: 

 

Webcam Fuengirola

csak egy kattintás és élőben nézhető a fuengirolai tengerpart



Vár a Costa del Sol