.

A gyorsétterem nem mai találmány



A Római Birodalomban is fontos helyet foglalt ak el az étkezdék

 

Az első században a Római Birodalom területén sok népes város létezett.  Róma lakossága ebben az időben meghaladta az egymillió főt ami még mai szemmel is jelentős népesség. Vidéken már jóval kevesebben éltek városokban,  de nem voltak ritkák a 20-30 ezres lélekszámú városok sem. Ilyen volt a Vezuv kitörésekor 79-ben  elpusztult Pompeji is, aminek lakosságát 30-50 ezer körülire becsülik.
Egy ekkora város működtetése komoly kihívásokkal járt. Meg kellett oldani az élelmiszer ellátást, a csatornázást (Pompeji esővíz elvezető csatornahálózata ma is jó állapotban van), az utcák, közterek kialakítását, szilárd burkolattal való ellátását, a mindennapi élet igényeinek megfelelő létesítmények kialakítását.
Az étkezés az élet egyik, legfontosabb része, ennek kiszolgálására már az ókorban is létrejöttek az étkező helyek. 

Pompejiben igen nagyszámú (kb. 80) különböző minőségű étkezde, vendéglő működött. Voltak olyan helyek, amit mai megnevezéssel gyorsétteremnek lehet nevezni, és voltak olyanok, amelyek az étkezéshez luxus korülményeket biztosítottak

Azokat, akik kényelmesen szerettek étkezni, a tricliniumban, vagyis az ebédlőteremben várta terülj-terülj asztalkám. Itt kereveteken fekve, félkönyökre támaszkodva fogyasztották el az étkeket. A triclinium freskói Agénór türoszi király leányának, a szépséges Európé és a bikaalakot öltő Zeusz történetét mesélik el.

Vetutius Placidus thermopoliuma (meleg ételeket is árúsító hely) a Pompeji főutcáján, a Via dell'Abbodanzán állt. Ez egy tipikus római kori "gyorsétterem" volt: a vendégek beléptükkor elsőként a gazdagon díszített pultot pillantották meg, amelybe több kerek lyukat vágtak - ezekben sorakoztak az étkekkel teli edények. A helyszínen dolgozó régészek az egyik ilyen edényben pénzérmék sokaságát fedezték fel: a szakemberek becslése szerint a taverna kétnapi bevételét rejtette el az egykori tulajdonos,


A tavernák  igazi különlegességei a kalóriadús édességek voltak, amelyeket mézből és ricottából készítettek. Ezek helyek városszerte híresek voltak, és az inyencek a város másik sarkából is elmentek kedvelt édességükért.

Két feltárt taverna 

 

Az utolsó vendégek, akik az L-alakú pult előtt állva kapták be az ebédjüket az ókori város egyik gyors büfféjében, a ház specialitását - a "grillezett" mézes sajtot - fogyaszthatták az egyik edényben fellelt mikröszkópikus maradványok elemzése szerint..

Annamaria Ciarallo biológus, aki részt vesz a Pompejiben zajló kutatásokban megállapította, a korabeli népesség étrendje főleg gabonafélékből, zöldségekből, sajtból és halból állt, hús viszont ritkán került az asztalukra. "Egészségesen étkeztek, ez az eredeti mediterrán étrend"

A folyamatos feltárások során egyre több fény derül a korabeli városlakók vulkáni hamu által megőtrött életére 



<iframe width="640" height="329" src="https://www.youtube.com/embed/8_AfxD7uFXQ" frameborder="0" allow="accelerometer; autoplay; clipboard-write; encrypted-media; gyroscope; picture-in-picture" allowfullscreen></iframe>

 
Címkék: 

 

Webcam Fuengirola

csak egy kattintás és élőben nézhető a fuengirolai tengerpart



Vár a Costa del Sol