.

Egy kisváros két arca



Egy rejtőzködő gyöngyszem Magyarország szomszédságában. Dél- Csehország természeti szépségekben gazdag tájaitól ölelve fekszik a középkori atmoszférájú városka, amely 1992 óta a világörökség része.

 


Véletlen szereztem tudomást a létezéséről. Már ez is szinte nonszensz. Ugyanis egy határszéli cseh kisvárosról van szó, Linz fölött. A két város szimmetrikusan mintegy 35 km –re fekszik a közös osztrák-cseh határtól.

Sok ilyen fekvésű helység van persze, amit szintén nem ismerek, de Český Krumlov esetében elmondható, hogy olyan ritka gyöngyszem, amelyről általában legalábbis hallomásból már tud az ember.

Így aztán igen sürgető vágy ébredt bennem mielőbbi látására. Januárban még jó ötletnek tűnt, az első hosszabb tavaszi hétvégére, húsvétra tenni az utazást.

Ám az idei márciusi időjárás minden ünnepen gonosz tréfát űzött a telet elfeledni vágyó reményeinkkel. Már a március 15.-i hótól bénított ország sokkolt bennünket, de hogy húsvét előtt még vissza kell sietnem a nyári gumikat visszacseréltetni a kocsin télire, nem szerepelt a tervek között. De a szállás lekötve, indulnunk kell!

És az azóta százszor megcsodált nyári napsütésben fürdőző, magával ragadó atmoszférát sugárzó város bennünk élő képei 

mára felcserélődtek bennünk egy nem kevésbé csodálatos téli meseváros varázsával.

A városka elsődleges szépségét fekvése adja, mely a Moldva kígyózó kanyarulatai között jött létre, először várával, majd annak vonzásában kialakult településekkel. Először a vár alja az un. Latrán települt be az azt kiszolgáló emberekkel és házaikkal, majd a Moldva túlsó partján,  folyókanyar által szinte bezárva alakult meg az Óváros. Az eleinte két önálló, saját privilégiumokkal rendelkező város 1555-ben egyesült.

A városka területén már az őskortól éltek emberek az archeológiai feltárások szerint, s várának legrégebbi említését a minnesänger Ulrich von Lichtenstein 1240-42 években íródott versében találták. A települést említő első okirat 1253. évi keltezésű, nevében a ferde vidék jelentés fekvésére utal vissza, a folyó által közrefogott tájon.

A várat építő cseh nemesi (Vítek) család kihalása után a címerükben ötszirmú rózsát viselő Rožmberkok (Rosenbergek) tulajdonába került át a vár. Az ő tulajdonukban marad a legtovább, 300 éven át a vár 1302-1602-ig. A rózsa jelképpel városszerte sokat találkozunk. 

A család tagjai mint a legmagasabb arisztokrata körök képviselői ügyes gazdálkodók, politikusok és a helyi kultúra művelt mecénásai voltak.

Utolsó képviselőjük, Petr Vok a cseh történelem egyik legközismertebb alakja, személye több irodalmi mű és film ihletője. A háború után írt legsikeresebb és Prágában legtöbbet játszott modern cseh opera, a Zuzana Vojířová is, neki és egy molnár lányka 30 éven át tartó romantikus kapcsolatának legendájára épült.

A kastélyt fényűző reneszánsz rezidenciává alakították.  Az utánuk következő Eggenbergek és Schwarzenbergek is tovább építgették, szépítgették nemesi rezidenciájukat előbb barokk, majd rokokó stílusban, s így alakult ki a prágai után Csehország második legnagyobb vár és kastély-együttese.

 

Ennek megfelelően a városka is fejlődik s kap sokszor jelentős szerepet a középkori nemesi társadalom életében. A 19. században elveszti jelentőségét mint nemesi székhely, s ezáltal elkerülik az újabb építkezési hullámok is, s ennek köszönhető a mai napig szinte érintetlenül maradt arculata, mintegy 300 műemlékvédelmi épületével a belvárosnak, egyedülálló módon fennmaradt, a világ legnagyobb barokk kastélyszínházával, s megannyi kulturális kínálatával.

A mai város történelmi magja a vár körül formálódott, s a Latrán névre hallgató legrégebbi városrészbe a parkolók felől - autóktól lezárt terület!- az egyetlen megmaradt városkapun, a Budějovicei kapun át érdemes belépnünk.

A közlekedés és az ipar fejlődésével, a 19. században az eredetileg 9 kapuból álló védőfal nagy részét lebontották, s annak csak kisebb tanúival találkozhatunk, sokszor a falakba beépítve, bolyongásaink során.

Az egész várost belengi azonban az az összetéveszthetetlen középkori hangulat, a zegzugos utcácskák, különböző magasságokban végződő kesze-kusza tetők rendszere, macskaköves kaptatók, és apácák s barátok nyomait örző kolostorok és szerzetes rendek udvarai, hogy városfal nélkül is egykettőre visszarepülünk az időben.

Ez utóbbi két kép a szállónk utcájában készült, amely az egykori minorita és klarissza kolostor kapujába fut bele, ahová mindjárt be is kukkantunk. Előtte azonban még elmesélem egy másik Český Krumlov-i jellegzetesség, az utcák felett, és a kastély különböző épületei között húzódó ívek jelentését. Ez egy helyenként háromszintes, viadukt szerűen megépített folyosórendszer, amely a palota építményeit köti össze a kastélykerttől, az összes kastélyudvaron és lejtős terepen merészen átívelve egészen a kolostor templomáig, s teljes hossza eléri az 1 kilométert.

A váralja főutcáját is Latránnak hívják, s a rajta diadalív szerűen átívelő folyosót a Rožmberkiek festett címere dísziti. A kép bal oldalán befelé táguló tér a vár főbejáratához, az un. piros kapuhoz vezet.

Mi is itt lépünk be, hogy amit lehet bejárjunk a Moldva fölé emelkedő sziklára épült együttes közel negyven épületéből. Itt elsősorban csak a külső falak és udvarok megtekintéséről lehetett szó, mivel sajnos azzal nem számoltunk, hogy a vár rendes éves nyitvatartása szerint csak áprilistól tárja fel belső tereit is a túristáknak. A megnyitáskor is csak részlegesen, rövidített útvonalon, - és csak vezetéssel - lehet a nyár kezdetéig bejutni ide, s a négy kastélyudvarra tagolt területből csak az első kettőt tartalmazza az első útvonal. A harmadik és negyedik együttes egyedülállóan teljességgel megmaradt 19. századi lakosztályait, továbbá a nem kevésbé izgalmas kastélyszínházat és a pompás, 11 hektáros kastélykertet csak a nyári séták foglalják magukba.

A kapun áthaladva azonban már nem bánjuk, hogy elsiettük az indulást. Egy téli rege képeiben lépdelünk.

Hát az biztos, hogy nem erre számítottunk. Az eddig a fejünkbe beépült kép az alábbi fotók alapján keletkezett.

Mi azonos helyszínen merőben más hangulatokat örökítettünk meg. Külön bája van azoknak a képeinknek, ahol a sűrű hóesésben a díszes festésű kastélyudvarok mintegy függönyön át látszanak. Én itt igyekeztem a tisztább felvételekből válogatást adni.

És kilépünk a felső vár utáni kilátóra, ahonnan a piros tetők elragadó mozaikját örökítette meg a nyáron itt járt ismerős.

A mi húsvéti városunk ezt a képet mutatta:

Annyi szerencsénk azonban azért volt, hogy Húsvét ünnepére kinyitották a vár belsejét a rövid túra útvonalára. Megtapasztaltuk, hogy nem véletlen ez a visszafogottság, ugyanis a helységek fűtetlenek, és így a hosszú tél után, bizony még a rövid útvonal megtétele közben is fázott a hátunk. De megérte. Ha eddigi képeim át tudták adni azt a varázst, amit átéltünk, a belső terek még fokozták elragadtatásunkat.

Ami nagy fájdalom volt, hogy sajnos fényképezni nem lehetett, de azért nem hagyom kitartó olvasóimat így sem kép nélkül. Noha minden látvány meghaladta várakozásainkat, nekem a legmeglepőbb élményem a Maskarás terem  látványa volt. A reneszánsz udvar mulatságaihoz a pompás tükörterem báltermén túl, másik hasonló rendeltetésű, s egyedüli vidám látványt nyújtó hatalmas méretű tér csatlakozott, az olasz commedie dell' arte alakjainak, maskarás úri társaság és egzotikus szereplők ábrázolásával. Lélegzetelállító.

A városkában majd legközelebb nézünk körül.

 

Webcam Fuengirola

csak egy kattintás és élőben nézhető a fuengirolai tengerpart



Vár a Costa del Sol