.

Egy kínai nő parancsolt a világ legnagyobb kalózflottájának




Szerző:
Hanula Zsolt / Index.hu


Akit még a kínai császár sem tudott legyőzni


Ha valakit megkérdeznénk, ki volt a történelem legnagyobb kalózkapitánya, valószínűleg Feketeszakállt, vagy Sir Francis Drake-et említené, vagy ha vicces kedvében van, a Karib-tenger kalózai-filmek főszereplőjét, Jack Sparrow-t. És nem is sejtené, hogy utóbbi tippel áll a legközelebb a valósághoz, minden idők legnagyobb kalózkapitánya ugyanis szerepelt a film harmadik részében, a kilenc kalózkirály egyikeként. Ő az, fehér sminkben az asztalnál:
 
latest?cb=20100606163521

A hölgy neve a filmben Ching úrnő, a Csendes-óceán kalózkirálynője - a valóságban jóval fiatalabb volt, Ching Shih-nek hívták, és a Dél-kínai tengeren számított élet és halál urának az 1800-as évek elején.

A kalózkirálynő eredeti neve nem maradt fenn az utókor számára, Ching Shih azt jelenti, Cheng özvegye. A férje a 18. század végén a kínai felségvizeken garázdálkodó kalózbandák egyikének, a Vörös Zászlós Flottának volt a vezetője. A nőt luxusprostituáltként ismerte meg, és 1801-ben feleségül vette. Ching Shih ekkor 26 éves volt, és egyfajta alvezérként csatlakozott férje seregéhez, amit leginkább azzal segített, hogy a múltjából fakadóan jó kapcsolata és egy csomó titkos információja volt a kínai elit gazdag és politikailag befolyásos tagjairól.

1807-ben Cheng meghalt Vietnam partjainál, a források megoszlanak abban, hogy hogyan: cunami, tájfun és sima gyilkosság is szerepel a verziók között. Akárhogy is, a megözvegyült Ching Shih összefogott a férje egykori alvezérével (aki egyben a fogadott fia, és a szeretője is volt), Cheung Po Tsai-jal, és átvette a Vörös Zászlós Flotta vezetését. És a biztonság kedvéért össze is házasodott vele, és most ne kezdjük el firtatni, hogy ez családjogilag most akkor hogy is van.

Kínában nem élt a Karib-tengeren közkeletű hiedelem, hogy a nő a hajó fedélzetén balszerencsét hoz, sőt, szinte minden hajón szolgáltak női kalózok is. A kapitányaságig persze nagyon kevés vitte. Ching Shih uralma alatt a kalózbanda sosem látott méretűre és erejűre nőtt, a korabeli források szerint a flottába 1000 nagyobb és 800 kisebb hajó tartozott, a kalózkirálynő közvetlenül 17 ezer, a neki feltétlenül engedelmes szövetségesein keresztül pedig összesen 80 ezer kalóznak parancsolt. A Dél-kínai-tengeren Ching Shih volt a korlátlan úr, plusz övé volt gyakorlatilag a nagyjából két Magyarország területű Guangdong provincia. Az itt szedett védelmi pénzekből, és a Dél-kínai-tengeren járó kereskedőhajók megvámolásával mesés vagyonra tett szert.

Ching Shih szigorú szabályokat vezetett be a flottánál, amelyek nagyjából aköré épültek, hogy aki olyat tesz, ami nem tetszik neki, azt kérdés nélkül kivégzik. A rablásnak is megvoltak a szabályai: a zsákmányt mindig be kellett adni a közösbe, amiből aztán a zsákmányt szerző hajó visszakapott 20%-ot, a többit szétosztották a teljes flotta között. A további törvények nagyjából a következők voltak:

  • Aki ellenszegül a parancsnak, azt lefejezik
  • Aki elvesz a közös zsákmányból, azt lefejezik
  • Aki megerőszakol egy nőt, azt lefejezik
  • Aki kirabol egy olyan hajót, vagy falut, ami rendesen fizeti a védelmi pénzt, azt lefejezik
  • Aki engedély nélkül elhagyja a hajót, azt lefejezik
  • Aki ki akar lépni a flottától, azt... nem, azt nem fejezik le, szabadon távozhat. A füleit vágják le.

A kalózkirálynő zseniális stratégának bizonyult, hiába próbálta többször legyőzni a kínai flotta, brit és portugál segítséggel, rendszeresen tönkreverte őket. A kalózkirálynőnek olyan kémhálózata volt, ami a Csing-dinasztia legfelsőbb köreiig nyúlt, így mindig tudott arról, mit terveznek éppen ellene. Olyan híre volt, hogy amikor a kínai császár ellene küldött flottájának megüzente, hogy aki még a csata előtt megadja magát, és beáll kalóznak, annak megkíméli az életét, 63 hajó állt át az oldalára teljes legénységgel.

Ching Shih három éven át volt a világ legnagyobb kalóza, majd 35 évesen egyszerűen nyugdíjba ment, alkut kötött a kantoni kormányzóval, és feloszlatta a flottáját (minden kalóz amnesztiát kapott). Cserébe nemesi címet, és egy 20 hajóból álló magánhadsereget kapott. Guangzhou városában telepedett le, ahol bordélyházat és kaszinót nyitott, és gyereke is született. 69 éves korában halt meg, 1844-ben.

index

Címkék: 

 

Webcam Fuengirola

csak egy kattintás és élőben nézhető a fuengirolai tengerpart



Vár a Costa del Sol