.

Egy anyától, de két apától születtekaz ikrek



Ritka orvosi jelenségnek lehettek szemtanúi a vietnami orvosok: egy ikerpár egy anyától, de két különböző apától született. Az ilyen esetek nagyon ritkán fordulnak elő - a gyerekek egyáltalán nem hasonlítottak egymásra, ezért vitték a szülők genetikushoz őket.

Az, hogy a kétpetéjű ikrek nem hasonlítanak, már a család minden tagjának feltűnt, ezért a rokonok addig mondták a szülőknek, hogy az egyik gyereket elcserélhették a kórházban, míg elvitték őket a Hanoi Genetikai Elemzőközpontba. Itt azonban különös eredményt kaptak: nem történt tévedés a szülészeten, a kétéves gyerekek testvérek. Illetve féltestvérek: az apjuk ugyanis nem ugyanaz – írja a CNN.

Az orvosok szerint a család nagyon meglepődött az eredményen, és most a legjobb megoldást keresik, amellyel kezelhetik ezt a helyzetet – ennél több részletet azonban a szülők kérésére nem árultak el.

A vietnami hírügynökség beszámolója szerint a két kétéves nagyon különbözik egymástól: az egyiknek például vastag szálú, hullámos haja van, míg a másiké vékony és egyenes. A vizsgálatot vezető orvos szerint a két apától születő ikrek esete nagyon ritka, tudomása szerint Vietnamban ilyet még sosem jegyeztek fel.

Múlt évben azonban az Amerikai Egyesült Államokban derült fény hasonló esetre: egy férfit arra kötelezett a bíróság, hogy fizessen tartásdíjat az ikerlányai után, ám a DNS-teszt kiderítette, hogy valójában csak az egyik kislánynak volt ő az apja.

A női petesejt élettartama 12-48 óra, míg a spermium 7-10 napig életképes. Így tehát körülbelül egy hetes időszak áll nyitva a petesejt megtermékenyülésére, két petesejt pedig két különböző szexuális aktus alatt is megtermékenyülhet – mondta Keith Eddleman szülész főorvos. - írja a faktor

 

Webcam Fuengirola

csak egy kattintás és élőben nézhető a fuengirolai tengerpart



Vár a Costa del Sol