.

A British Petrol biztosnak látja az olaipar jövőjét.



A brit BP olajipari konszern állítása szerint még 2050-ben is bőven lesz nyersolaj – idézi a német Die Welt a BP hétfőn nyilvánosságra hozott Technolgy Outlook tanulmányát. A dokumentum szerint a technológiai fejlődésnek köszönhetően az ár is megfizethető lesz.
Az olajipari konszern tanulmánya arra a következtetésre jut, hogy 35 év múlva 455 milliárd tonna olajegyenérték áll majd az emberiség rendelkezésére, mintegy húszszorosa a 2050-re prognosztizált felhasználásnak.  "A meglévő és az új technológiáknak köszönhetően elegendő készletekkel rendelkezünk majd a világ elsődleges energiaszükségletének a fedezéséhez 2050-ig és azon túl" – mutatott rá.
A jelenlegi világgazdaságihelyzetben csökkent az olaj iránti kereslet, a kitermelők pedig nem hajlandóak visszafogni a kitermelt mennyíséget. Az nyersolaj ára ebben az évben lejtmenetben van. Az év eleji 105-110 dollár közti ár mára 43-46 dollár közé esett.
 

Az ár napi szinten ingadozhat, de a szakértők szerint még nem érte el mélypontját

Az olajipar optimizmusát árnyalhatja a az alternatív energiaforrások előretörése. A járműiparban az egyre népszerűbb elektromos meghajtás energiáját megújuló zöldenergiából is biztosítani lehet, ami hatalmas visszaesést okozhat az olajiparnak.

 

Webcam Fuengirola

csak egy kattintás és élőben nézhető a fuengirolai tengerpart



Vár a Costa del Sol