.

Amerikában mesterségesen tartják fenn a prosperáló gazdaság látszatát



Az amerikai részvénypiacok forgalmának főbb számai egy prosperáló gazdaságot jeleznek, de az adatok részletesebb elemzáse ennek pont az ellenkezőjét mutatja.
 


Álom és valóság


Az adatok szerint már csak egy csoport vásárolja igazán az amerikai cégek részvényeit, ezek nem mások, mint  maguk a vállalatok és ezzel ők tartják életben az áremelkedést az amerikai tőzsdén. Eközben a magánszemélyek folyamatosan eladnak, a két csoport annyira homlokegyenest eltérően viselkedik, amire a 2008-as válság előtt volt példa.

A vállalatok és a magánbefektetők részvényvásárlásai és eladásai között olyan mértékű különbség alakult ki az elmúlt időszakban az Egyesült Államokban, ami példa nélkül állhat. Ez jól mutatja, hogy mennyire fontos szerepe van a vállalati sajátrészvény vásárlásoknak az amerikai tőzsdéken az árfolyamok megtartásában - írja összefoglaló elemzésében a Bloomberg.

Az S&P 500-as index kosarában szereplő cégek sajátrészvény vásárlásainak összege ebben a negyedévben elérheti a 165 milliárd dollárt, amit nagyrészt hitelből fedeztek, ez közel jár a 2007-ben mért rekordhoz. Eközben a hagyományos és a tőzsdén jegyzett, részvényeket vásárló befektetési alapokból az év eleje óta a befektetők összesen 40 milliárd dollárnyi tőkét vontak ki.

A múltban ugyan nem okozott piaci összeomlást, amikor a két befektetői csoport viselkedése ellentétesen mozgott a piacon, azonban a különbség ritkán öltött olyan méreteket, mint az elmúlt két hónap során - mutat rá az összefoglaló.
Ez a tény azzal párosulva, hogy az elmúlt hat évben nem látott módon, immár harmadik negyedéve csökken az S&P 500-as indexben szereplő cégek profitja, igencsak megkérdőjelezi a részvénypiaci áremelkedés fenntarthatóságát. - írja a napi.hu

"Akármit tesznek a világ legnagyobb jegybankjai, mindenképpen katasztrófával végződő útra terelik a világgazdaságot" – véli Nouriel Roubini, New York-i sztárközgazdász, aki a Mr. Végzet nevet azzal érdemelte ki, hogy 2008-ban megjósolta a pénzügyi válság kirobbanását.- idézi a 24.hu

Kína megállt, a világkereskedelem az drasztikusan lecsökkent, Amerika buborékot fúj, a legnagyobb bankok, mint a Deutsche Bank,  bajban vannak, az olaj iránti igény csökken.
"Ezek mind a közelgő összeomlás jelei", - nyilatkozta szűkebb körben Roubini.
 

 

Webcam Fuengirola

csak egy kattintás és élőben nézhető a fuengirolai tengerpart



Vár a Costa del Sol