.

120 román vendég távozott fizetés nélkül egy spanyol étteremből



2000 euróval (618 ezer forint) károsított meg egy spanyol vendéglőst 120 romániai, akik ettek, ittak, majd fizetés nélkül távoztak


Az eset Leon tartomány egyik kisebb településén, Bembibreban történt. Az étterem tulajdonosa a hírtelevíziónak elmondta, a romániai vendégek azzal állítottak be, hogy egy keresztelőt ünnepelnének meg.


Ebben az  étteremben történt

Ennivalót, ásványvizet, üdítőket és 30 üveg whiskeyt rendeltek. A kikért ételeket jó étvággyal elfogyasztották,  már csak a sütemény volt hátra. A pincérek a konyhában készítették elő a desszertet, miközben a vendégek felállatak és a vendéglő előtt leparkolt autóikhoz siettek. A megrökönyödött pincérek megpróbálták megakadályozni távozásukat, de azzal fenyegetőztek, hogy elgázolják őket.

A vendéglős jelentette az esetet a hatóságoknak, abban reménykedik, hogy az étterem térfigyelő kamerájának felvételei alapján sikerül azonosítani a hirtelen távozó romániaiakat

elperiodico

 

Webcam Fuengirola

csak egy kattintás és élőben nézhető a fuengirolai tengerpart



Vár a Costa del Sol