.

1896-ban készült rövidfilm mai, 4K minőségben

1896-ban készült híres francia rövidfilmet sikerült úgy feljavítani, hogy úgy nézzen ki, mintha egy okostelefonnal vették volna fel.

Bánky Vilma, a némafilm korszakának hollywoodi sztárja

Amikor 1928-ban férjével Magyarországra látogatott, Budapest felbolydult, az újságírók és a kísérők hadától szinte lépni sem tudtak

Újabb magyar Oscar-díj

Deák Kristóf Mindenki című alkotása kapta a legjobb rövidfilmnek járó díjat vasárnap este a 89. Oscar-gálán Los Angelesben.

Pedro Almodóvar Julieta című filmjét jelöli Oscar-díjra Spanyolország

A világ jelenlegi legismertebb és legsikeresebb spanyol filmrendezőjeként számon tartott Pedro Almodóvar életművének 20. alkotása a Julieta.

Amerika után Angliában kedvelik a legtöbben a Star Wars-t

Amerika után a legtöbb bevétel egy film esetében Kínában szokott képződni (sőt, van, hogy az ázsiai ország túl is szárnyalja az USA-t), de Star Warst még be sem mutatták az ázsiai országban. A szédületes bevételek addig Európában képződnek.

Hermann Göring zsidómentő testvéréről forgatnak filmet Németországban

A hírhedt náci vezető testvére, Albert Göring életét, a második világháború idején végzett zsidómentő tevékenységét mutatja be a Der gute Göring (A jó Göring) című új filmjében a német televízió.

Szünetel a forgatás, jobb befejezést írnak

A film világában szokatlan dolog történt: félbehagyták a Mission: Impossible 5 forgatását, mert elégedetlenek a film végével, és most sok okos ember töri a fejét azon, hogyan kéne hatásosan lezárni a sztorit.

A trónok harca Spanyolországban

Spanyolországban veszik fel a Trónok harca sorozat ötödik évadjának egy részét - erősítette meg a kósza híreket a sikerszériát gyártó HBO

A legismertebb vadnyugat Spanyolországban van

Andalúziban, Almeriához közel a Tabernas sivtagban vannak a legismertebb vadnyugati tájak. De mégis, hogyan kerül a vadnyugat egy dél-európai országba? Erre igen egyszerű a válasz: anyagi okokból.

 

Webcam Fuengirola

csak egy kattintás és élőben nézhető a fuengirolai tengerpart



Vár a Costa del Sol